Krónika
Mecsetben imádkoztak, tüzet nyitottak rájuk
A nyugat-afganisztáni Herát tartomány egyik mecsetében hat ember meghalt, egy megsebesült – jelentette be keddre virradóra az afgán belügyminisztérium

A Press TV iráni hírtelevízió úgy tudja, a támadás egy síiták által látogatott mecsetben történt, az áldozatok között pedig egy gyerek is van. Kedd reggelig a támadás elkövetését egyetlen csoport sem vállalta magára.
Az országban az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű terrorszervezet többször hajtott végre merényletet, elsősorban az általuk eretneknek tartott síita muszlim kisebbség ellen, legutóbb április 21-én, Kabulban.
Bár Afganisztánban a közbiztonság kissé javult a tálibok 2021-es hatalomátvétele nyomán, az utóbbi években több, az Iszlám Állam által végrehajtott merénylet történt az országban.