Krónika
Vandálok miatt nem üzemel a Határ úti aluljáró liftje
A rongálást a felvonó kamerája is rögzítette

A BKK tájékoztatása szerint az aluljáró felújítása a végéhez közeledik, és mivel a második liftet még nem helyezték üzembe, így a Határ útnál a felszín egyelőre kizárólag a lépcsőkön keresztül közelíthető meg.
A társaság közleménye szerint kedden délután dulakodás tört ki az aluljárónál, a verekedés résztvevői betörték az aluljárót a felszínnel összekötő, az 50-es villamos végállomásánál elhelyezkedő liftakna felszíni ajtajának üvegét.
Az esetet többek között a felvonó kamerája is rögzítette, így a rongálás elkövetői könnyen beazonosíthatóak – tették hozzá. A helyszínre érkező rendőrök előállították a rongálásban résztvevőket, a sérülteket a mentők látták el.
A közlemény szerint a felvonót üzemeltető BKV Zrt. a történtek után – tekintettel a kialakult, balesetveszélyes helyzetre – azonnal leállította a szerkezetet. A helyszíni szemle során a szakemberek megállapították, hogy a decemberében üzembe helyezett lift ajtaja olyan mértékben megrongálódott, hogy az ajtószerkezet biztonságosan nem használható, javítása szükséges. Az üvegszerkezet legyártása és beszerelése hetekig is eltarthat – írták.
A BKK a liftet üzemeltető BKV Zrt.-vel együttműködve mindent megtesz a felvonó mielőbbi helyreállítása érdekében, hogy a Határ úti aluljáró újra akadálymentesen is elérhető legyen – áll a társaság közleményében.