Krónika

Kínai külügyminiszter: Irán képes felelősen kezelni a kialakult válságot

Irán szombat éjjel intézett drón-és rakétatámadást Izrael ellen, a művelet Teherán szerint válasz volt Izraelnek a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására

Kína meggyőződése, hogy Irán nem szítja tovább a közel-keleti régióban dúló feszültséget és képes felelősen kezelni a helyzetet, miközben őrzi szuverenitását – szögezte le Vang Ji kínai külügyminiszter iráni hivatali partnerével, Hosszein Amirabdollahiánnal folytatott telefonbeszélgetésén.

Kínai külügyminiszter: Irán képes felelősen kezelni a kialakult válságot
Vang Ji kínai külügyminiszter: Irán képes felelősen kezelni a kialakult válságot
Fotó: AFP/Anadolu/Anadolu Agency/Kremlin Press Office/Handout

Vang ji az egyeztetés során – amelyről a kínai állami média kedden számolt be – méltatta Teheránt, amiért nem vett célba „régiós és szomszédos országokat”.
Vang Ji az iráni akcióval kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az korlátozott volt és önvédelmi célokat szolgált, ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte a konzulátus elleni izraeli csapást.

Amirabdollahián elmondta, Teherán tisztában van a közel-keleti régióban uralkodó feszültséggel, amelyet nem kíván tovább élezni.

Az iráni vezetés korábban „szükségesnek és arányosnak” nevezte az Izrael elleni támadást, amely ellen felemelte a szavát a többi között az Egyesült Államok, Németország és Franciaország is, a világ hét legfejlettebb iparú országa (G7) és az Európai Unió (EU) pedig újabb, Teherán elleni szankciókat helyezett kilátásba.

A kínai állami média tájékoztatása szerint Vang Ji hétfőn szaúd-arábiai partnerével, Feiszal bin Farhán Ál Szaúddal is egyeztetett, kiemelve, hogy Peking kész együttműködni Rijáddal annak érdekében, hogy elejét vegyék a térségbeli helyzet további elmérgesedésének.

Ál Szaúd reményét fejezte ki, hogy Kína tevőleges és fontos szerepet vállal majd e tekintetben, hozzátéve, hogy a királyság kész bővíteni a kommunikációs csatornákat Kínával „az azonnali és feltétel nélküli” gázai tűzszünet érdekében.

A gázai fegyveres konfliktus októberi kezdete óta Peking többször hangoztatta, „kész támogatni a palesztin nép igazságos ügyét”, valamint a kétállami megoldás mellett szállt síkra, továbbá „mély megdöbbenését” fejezte ki az izraeli hadsereg gázai civilek elleni támadásai miatt.

Kapcsolódó írásaink