Krónika
A létezése is rejtély, mégis megtalálhatták
Egy angol tó mélyéről kerülhet elő a legendás penge

Búvárokból és szakértőkből álló csapat fogott össze Angliában, hogy megtalálja Artúr király jól ismert kardját, az Excaliburt.
A régészekből, búvárokból, technikai szakértőkből és önjelölt kincsvadászokból álló csapat a brit tavakat kutatja át, hogy megtalálja a híres pengét. A csapat véleménye szerint az Excalibur több lehetséges helyét is azonosították már, és a Weird Britain című tévésorozatban be is mutatják majd elméleteiket.
Több verzió is létezik arról, hogy Artúr honnan kapta a kardot: az egyik legenda szerint egy misztikus tó úrnője ajándékozta neki az Excaliburt, amely nem egyezik meg azzal a pengével, amelyet egy üllőből kihúzott, és ezzel a britek törvényes királya lett.
Más történetek viszont összemossák a mágikus erővel felruházott kardot a kőbe zárt pengével, amelyet a megsebesült Artúr egyik lovagjával visszadobatott abba a tóba, amelyben a Tó Hölgye élt, hogy visszavigye azt magával a mélybe.
Tim Whittard, az expedíciót műsorra tűző adás producere szerint az elmúlt évszázadok alatt rengeteg elmélet született a legendákban említett, rejtélyes tóról, és arról, hogy hol is található pontosan, már ha még napjainkban is létezik, illetve ha igaz a legenda.
A mostani kutatás az első alkalom, hogy egy ilyen típusú expedícióban profi mágneshorgászok mellett víz alatti merülő drónokat is használnak majd.
„Szerintem ez a dróntechnológia igazán innovatív és szórakoztató az alkalmazása, ebből remek tévéműsor lesz. Ez egy legenda, vagy nem? Nem igazán tudjuk. De Artúr Anglia-szerte sokak szívében és lelkében él. A kardja lehet, hogy csak kitaláció, de az is lehet, hogy valódi” – nyilatkozta a csoport egyik szakértője.
A YouTube-csatornájukon hírnevet szerző mágneshorgászok szintén pozitívan állnak a kihívás elé, mint mondták, ami fém van a tavakban, azt ők meg fogják találni.
„Artúr király legendája csodálatos, és nagyon szeretném, ha valódi lenne. Remélhetőleg ezt be is tudjuk bizonyítani, azzal, ha megtaláljuk az Excaliburt” – mondta a projekt igazgatója, Matt Everett.