Krónika

„Magyarország szabad, független, önálló, európai”

A Habsburg-ház trónfosztása 175 éve történt

Százhetvenöt éve, 1849. április 14-én mondta ki a szabadságharc alatt a debreceni református Nagytemplomban a képviselőház Magyarország függetlenségét, a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház trónfosztását.

„Magyarország szabad, független, önálló, európai”
Kossuth Lajos
Fotó: NorthFoto

1849 elején úgy látszott, hogy a szabadságharc elveszett. Alfred Windisch-Grätz herceg, a császári erők főparancsnoka az év első napján elfoglalta Pestet, ahonnan a kormány és az országgyűlés Debrecenbe menekült, majd az 1849. február 26-27-i kápolnai csatában visszavonulásra kényszerítette a magyar főerőket. A diadalittas Windisch-Grätz a „lázadó csordák” szétveréséről számolt be a bécsi udvarnak, pedig a honvédsereg épségben maradt és a Tisza bal partján megkezdte a felkészülést a tavaszi hadjáratra.

A fiatal, 1848 decemberében trónra lépett I. Ferenc József a döntő győzelem hitében március 4-én Olmützben az osztrák parlament megkerülésével oktrojált alkotmányt bocsátott ki. A soha életbe nem lépett rendelet centralizált, abszolutista államot teremtett, lényegében minden hatalmat az uralkodónak biztosítva. Az önálló királyságként megszűnő Magyarország a „szabad, önálló, oszthatatlan és felbonthatatlan alkotmányos ausztriai örökös monarchia” egyik korlátozott önállóságot élvező koronatartománya lett, területéből kiszakítva Erdélyt, a Határőrvidéket, Horvátországot, Szlavóniát, Dalmáciát, a Tengermelléket és Fiumét, míg a Bácska és a Temesköz a Szerb Vajdaság része lett. A magyar alkotmány érvényben maradt, de csak amennyiben nem ütközött az új alaptörvénnyel, ami a gyakorlatban az 1848. áprilisi törvények visszavonását jelentette.

Kossuth Lajos, a kormány szerepét betöltő Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke első ízben március 25-én (egy héttel a tavaszi hadjárat kezdete előtt) beszélt a képviselőház ülésén nyilvánosan arról, hogy az osztrákokkal való kiegyezés lehetősége kimerült. Az oktrojált alkotmány jelentette kihívásra adott „méltó válaszra” az idő csak április elejére, a magyar fősereg hadi sikerei után érett meg. A válasz mibenléte azonban megosztotta a képviselőket és a tisztikart is, jóllehet abban mindenki egyetértett, hogy az oktrojált alkotmányt el kell utasítani. A radikálisok úgy vélekedtek, hogy többé nem szabad alkudozni, hiszen itt a lehetőség a végső győzelemre, a békepártiak viszont úgy látták: eljött az előnyös helyzetből kezdeményezhető béketárgyalások ideje.

A győztes isaszegi csata utáni napon, 1849. április 7-én Kossuth és a fővezér Görgei Artúr négyszemközt tárgyalt Gödöllőn. Kossuth ekkor terjesztette elő tervét a függetlenség kimondására és a Habsburg-ház trónfosztására, amit Görgei emlékiratai szerint ellenzett, de feltehetően nem túl meggyőzően. Kossuth ezután a tábornoki karral is tudatta tervét és itt sem találkozott különösebb ellenállással. A tisztikarban azonban a trónfosztás ellen – immár annak kihirdetése után – többen kikeltek, mert úgy vélték, erre csak az ország egész területének felszabadulása után kellett volna sort keríteni.

Kossuth 1849. április 12-én terjesztette a Függetlenségi nyilatkozat első változatának szövegét az Országos Honvédelmi Bizottmány elé, de nem talált lelkes fogadtatásra. Másnap, április 13-án az országgyűlés két házának közös, zárt ülésén igyekezett a törvényhozókat meggyőzni, de a többség itt sem támogatta azt. Kossuth jó érzékkel a nyilvánossághoz fordult, a képviselőház április 14-re kitűzött ülését a bevett gyakorlattól eltérően nem a debreceni református kollégium szűk oratóriumában, hanem a Nagytemplom akkorra már zsúfolásig telt, hatalmas épületében tartatta meg.

A lényegében népgyűléssé változtatott ülésen Kossuth teljes retorikai tárházát felvonultató beszédben tárta elképzeléseit az egybegyűltek elé. A lelkes tömeg láttán a trónfosztást korábban ellenzők véleményüket nem hangoztatták, s végül – szavazás helyett – közfelkiáltással mondták ki, hogy „Magyarország és a vele törvényesen egyesült Erdély szabad, független, önálló, európai státus… A Habsburg-Lotharingiai ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása által, s mivel az ország önálló államéletének eltörlésére, a nemzet legyilkolására idegen hatalom fegyveres erejét is használni nem iszonyodott, ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek nyilváníttatott a nemzet nevében…” Azt is kimondták, hogy amíg az államforma végleges szabályozására nem kerül sor, „kormányzó-elnök fogja a maga mellé veendő ministerekkel” az országot vezetni, a posztra ott helyben Kossuthot választották meg.

Az országgyűlés április 19-én foglalta törvénybe a határozatokat összefoglaló, négy cikkelyből álló Függetlenségi nyilatkozatot, amely a magyar történelem során harmadik alkalommal (1620 és az 1707-es ónodi országgyűlés után) detronizálta a Habsburgokat. A szövegezésben Kossuthon kívül Hunkár Antal, Veszprém vármegyei főispánja és kormánybiztosa, Gorove István, Horváth Mihály csanádi püspök, később a Szemere-kormány minisztere és az 1849-ben mártírhalált halt Szacsvay Imre képviselőházi jegyző vett részt.

A deklaráció azonban Kossuth elképzelésével szemben nem egyesítette, hanem megosztotta a nemzetet, a várt kedvező külpolitikai fordulat is elmaradt. A nagyhatalmak fontosabbnak ítélték a status quo fenntartását, a Habsburg Birodalom egységének megőrzését, Bécsben pedig már eldöntötték, hogy I. Miklós orosz cártól kérnek katonai segítséget a szabadságharc leverésére.

Kapcsolódó írásaink