Krónika

Óvatosan a hódpatkányokkal!

Az utóbbi időben megszaporodtak a Lajta és a Mosoni-Duna partján a nutriák, másnéven hódpatkányok, olvasható a Mandineren megjelent cikkben.

Óvatosan a hódpatkányokkal!
Nutria, avagy a hódpatkány Németországban, Litzen környékén (képünk illusztráció)
Fotó: NorthFoto/Patrick Pleul

A helyiek etetni kezdték az állatokat. Dr. Novák Péter állatorvos a helyi lapnak, a Mosonvármegyének elmondta, hogy az első blikkre aranyosnak tűnő állatok veszélyesek, ugyanis többféle kórokozót is terjeszthetnek,

PÉLDÁUL A VESZETTSÉGET ÉS A LEPTOSPIRÓZIST, UTÓBBI PEDIG GENNYES VESEGYULLADÁST IS OKOZHAT.

A szakértő szerint a nutriák harapása a legveszélyesebb, amely akár az etetés közben, véletlenül is előfordulhat, ugyanis az éles fogak könnyen okoznak súlyos sérüléseket.

Kapcsolódó írásaink