Krónika

Harmincmillió megcsonkított nő nyolc év alatt

A gyakorlat felszámolására irányuló erőfeszítések túl lassúak ahhoz, hogy lépést tartsanak a gyorsan növekvő népességgel

Több mint 230 millió nő és lány él világszerte, akiket nemiszerv-csonkításnak vetettek alá – derül ki az ENSZ gyermekjogi szervezetének (UNICEF) pénteken kiadott jelentéséből.

Harmincmillió megcsonkított nő nyolc év alatt
Catherine Russell (középen, képernyőn), az UNICEF ügyvezető igazgatója elmondta, rengeteg kislányt az ötödik születésnapjuk előtt megcsonkítanak
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Michael M. Santiago

Az elmúlt nyolc évben mintegy 30 millió nő esett át az orvosilag indokolatlan, kegyetlen és megalázó procedúrán, amelynek során a külső nemi szerveket részben vagy teljesen eltávolítják – olvasható az UNICEF nemzetközi nőnapon közzétett jelentésében.

A szervezet szerint ugyan csökken a női nemi szervek megcsonkítását átélő nők és lányok aránya, de arra is figyelmeztetett, hogy a gyakorlat felszámolására irányuló erőfeszítések túl lassúak ahhoz, hogy lépést tartsanak a gyorsan növekvő népességgel.

A beavatkozás borzasztóan fájdalmas és kockázatos; súlyos vérzést és akár halált is okozhat. A lányokat csecsemőkoruk és a pubertás között vetik alá az eljárásnak. Az áldozatok gyakran húgyúti fertőzésekkel, menstruációs problémákkal, állandó fájdalommal és szülési komplikációkkal szembesülnek, nem ritka körükben a depresszió, az alacsony önértékelés és a poszttraumás stressz szindróma.

„Azt az aggasztó tendenciát is látjuk, hogy egyre több lányt vetnek alá ennek a gyakorlatnak fiatalabb korban, sokakat még az ötödik születésnapjuk előtt megcsonkítanak” – mondta Catherine Russell, az UNICEF ügyvezető igazgatója.

A jelentés szerint minden tíz túlélőből négy olyan konfliktus sújtotta országban él, ahol magas a népességnövekedés, és a politikai instabilitás akadályozza a nemiszerv-csonkítás megelőzésére és az áldozatok támogatására irányuló erőfeszítéseket.

Kapcsolódó írásaink