Krónika

120 delfin és bálna halála után bezár a vitatott Miami Seaquarium

A park 1955-ös megnyitása óta vita folyik a bezárásáról

Lejárt az ideje az USA egyik legrégebbi óceánáriumnak. Március 7-én a hatóságok kézbesítették a kilakoltatási papírokat a Miami Seaquarium tulajdonosainak, a tengeri lakosainak gondozásáról és az ebből fakadó rengeteg állatpusztulásról szóló elmarasztaló jelentések miatt ellentmondásokba keveredett parknak – írja az IFLScience.

120 delfin és bálna halála után bezár a vitatott Miami Seaquarium
A képen látható Lolita, az orka az óceánárium egyik leghíresebb lakója volt, akinek szabadságáért számos kampány indult
Fotó: NorthFoto

Az X közösségi médiaplatformon közzétett nyilatkozatában Daniella Levine Cava, Miami-Dade megye polgármestere kifejtette, hogy a parkot tulajdonló The Dolphin Company „többször is elmaradt a bérleti szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésétől”.

„Attól kezdve, hogy nem tartják megfelelő állapotban a helyiségeket, egészen addig, hogy nem tudják bizonyítani, hogy képesek gondoskodni a gondozásuk alatt álló állatok biztonságáról és jólétéről, a Miami Tengeri Akvárium jelenlegi állapota fenntarthatatlan és nem biztonságos” – tette hozzá Levine Cava.

A Miami Tengeri Akvárium először 1955-ben nyitotta meg kapuit, és az azt követő 68 év alatt nem volt mentes az állatgondozással kapcsolatos kritikáktól. A legelső orka, Hugo agyi aneurizmában halt meg, miután többször beverte a fejét a tartály falába, és a Dolphin Project szerint eddig legalább 120 bálna és delfin pusztult el az óceánáriumban.

A parkra a figyelemmet nagy részben, a Lolita nevű – más néven Tokitae vagy Toki – orka folyamatos fogságban tartása irányította, aki 53 évet töltött az ócenárium egyik medencéjében, és sokan megkérdőjelezték az életkörülményeit. Nem sokkal azelőtt, hogy vissza kellett volna engedni a vadonba, az orka gyaníthatóan veseelégtelenség miatt elhunyt. A Lolita történetét bemutató dokumentumfilm a jövő hónapban debütál a Miami Filmfesztiválon.

Az elmúlt években szövetségi szinten is éles kritikák érték a szervezetet. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) Állat- és Növényegészségügyi Ellenőrző Szolgálata a tavaly közzétett jelentésében megállapította, hogy a Miami Tengeri Akváriumban nem megfelelő az állatgondozás.

A jelentés több esetet is megemlített, köztük egy delfint, amelynek szög volt a torkában, egy másik delfint a közönség egyik tagja szájba rúgott, és egy oroszlánfóka nem volt hajlandó enni, miután egy késleltetett műtét miatt folyamatos szemfájdalma volt.

Nem meglepő módon a csütörtöki híreket az állatvédő szervezetek örömmel fogadták.

„Végre a hatóságok lépéseket tesznek a Miami Seaquariumban elkövetett folyamatos állatjóléti jogsértések ellen” – nyilatkozta az Associated Pressnek Dr. Naomi Rose, az Animal Welfare Institute's Marine Life Program tengeri emlősök biológiájával foglalkozó vezető kutatója.

„Ez a lepusztult létesítmény már túl régóta Miami szégyenfoltja. Reméljük, hogy az állatkertek és akváriumok közössége lépéseket tesz annak érdekében, hogy az összes állat – az emlősök, madarak, halak – elfogadható otthonra találjanak amerikai létesítményekben.”

Ezzel kapcsolatban Levine Cava kijelentette: „Fő prioritásunk továbbra is az állatok biztonsága és jóléte. Ezzel a fontos lépéssel reménykedem abban, hogy továbbléphetünk, és biztonságosabb, egészségesebb, jobb jövőt biztosíthatunk ezeknek az állatoknak.”

Kapcsolódó írásaink