Krónika
Kuba segítséget kért az ENSZ Élelmezési Világprogramjától
A WFP által küldött 375 tonna tejport szállító hajót a napokban várják Brazíliából
A tájékoztatás szerint a kért segítséggel akarja biztosítani a havannai kormány a gyerekek ellátását államilag támogatott tejporral. A karibi szigetország februárban hozta nyilvánosságra, hogy veszélybe került az államilag szubvencionált program a hazai termelés akadozása miatt.
A kubai hatóságok februárban számoltak be arról is, hogy hiány keletkezett búzából is, ami miatt az ártámogatott kenyér mennyiségét is csökkenteni kellett.
A gyerekeknek szánt tej- és kenyér fontos elemei a kubai „jegyrendszernek", amelyet az 1959-es forradalom nyomán vezettek be, hogy elérhető áron biztosíthassák a lakosság ellátását alapvető élelmiszerekkel. A rendszer azonban a súlyos gazdasági válság miatt megingott. Kuba a koronavírus-járvány gazdasági hatásait és Donald Trump volt amerikai elnök idején szigorított szankciókat okolja a válságért.