Krónika

Horror „patkányláz” terjed

A vírus szerepel az Egészségügyi Világszervezet azon hírhedt kórokozók listáján, amelyek járvány- vagy világjárványveszélyesek

A Lassa-láz ismét terjed, miután tavaly a legsúlyosabb járvány tört ki a történelemben, figyelmeztetnek a tisztviselők – írta meg a The Sun.

Horror „patkányláz” terjed
Képünk illusztráció
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Himanshu Sharma

Nigériában február 18-ig mintegy 2629 embernél igazolták a szem-, fül- és szájvérzést okozó horrorbetegséget idén.

A nigériai járványügyi központ szerint 477 esetet erősítettek meg, és 85 ember halt bele a patkányok által terjesztett betegségbe.

A tisztviselők közölték, hogy országos patkánymentesítési programot indítanak a halálos vírus terjedésének megfékezésére.

Iziaq Salako környezetvédelmi államtitkár elmondta: „A járvány visszaszorítását tűztük ki célul, hogy ne terjedhessen át más államokra. A megelőző intézkedések részeként megkezdjük a deratizációt és a tudatosság növelését közösségi szinten. Tehát alapvetően olyan intézkedéseket hozunk, amelyek biztosítják, hogy a betegséget okozó vektorok populációjának csökkentése érdekében tömeges deratizálás történjen.”

A Lassa-lázat a Lassa-vírus okozta betegség, amely szerepel az Egészségügyi Világszervezet által összeállított, járvány- vagy világjárványt okozó potenciállal rendelkező, hírhedt kórokozók listáján.

Ismert, hogy Beninben, Ghánában, Guineában, Libériában, Maliban, Sierra Leonéban, Togóban és Nigériában van jelen, de valószínűleg más nyugat-afrikai országokban is előfordul.

Nagy-Britanniában 2022-ben három megbetegedést jelentettek egy Nyugat-Afrikából Bedfordshire-be visszatért családban, és egy újszülött csecsemő tragikus módon belehalt a vírusba.

A vírus fejfájást, gyengeséget, köhögést, hányást, hasmenést, izomfájdalmat és torokfájást okoz.

Súlyos esetekben vérzéshez vezethet a fülből, a szemekből, az orrból, a szájból és más testnyílásokból, valamint légzési problémákhoz, arcduzzanathoz, mellkasi fájdalomhoz és sokkhoz.

A fertőzöttek körülbelül egy százaléka hal meg, bár ez az arány a súlyos tünetekkel kórházba kerülők esetében 15 százalékra, egyes területeken pedig akár 70 százalékra is emelkedhet.

A fertőzött patkányok vizeletével, ürülékével, nyálával vagy vérével való érintkezés útján terjed, és különösen a szegényebb közösségekben gyakori.

A vírus ritka esetben emberről emberre is átterjedhet, különösen akkor, ha az egészségügyi dolgozók érintkeznek egy fertőzött személy testnedveivel.

Az idei esetszám valamivel alacsonyabbnak tűnik, az NCDC szerint tavaly ilyenkor 577 megerősített esetet és 94 halálesetet állapítottak meg.

A tisztviselők azonban intézkedéseket hoznak a további terjedés megakadályozására, miután a nigériai hadsereg Kadunában található referenciakórházának három munkatársa tragikus módon meghalt a múlt héten.

Kapcsolódó írásaink