Krónika

Előkerült az elrabolt medve

Nemrég szaladt körbe a hír a magyar interneten, hogy valaki elrabolta Bernátot, a Rengeteg RomKafé ikonikus és óriási medvéjét, aki azonban nem sokkal később meg is került – írja a nlc.hu.

Előkerült az elrabolt medve
Kicsit szűkös volt a hely a rendőrautóban
Fotó: Facebook/BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság

A mackót szerda este rabolták el, a kávéház közösségi oldalának bejegyzése szerint fél kilenc körül megállt egy taxi és egy ember a kocsiba gyömöszölte a hatalmas plüssállatot.

A medverablási ügy szerencsére hamar és happy enddel lezárult, Bernát visszakerült a gazdájához.

Az elkövetők a Jósika utcánál tették ki a medvét, és mint a mellékelt levelükből kiderült, azt hitték, lomtalanítás miatt van kint a medve, ezért vitték el. Miután értesültek a felháborodásról, letettek a „rablási kísérletről".

„Szeretnénk bocsánatot kérni! Azt hittük, lomtalanítás van, ezért hoztuk el a macit, mivel láttuk a posztot, sajnáljuk, és visszavittük Bernátot! Ezernyi bocsánat!!!"

A medvét egy, a környéket ismerő lakos vette észre az utcán, a rendőrség közreműködésével pedig Bernát vissza is került a kávézóba. A kalandról végül ő maga számolt be a BRFK közösségi oldalán.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink