Krónika
Egy kéjvágyó 73 éves férfi tette után az urológusoknak is elállt a szava
Az üszkösödés miatt a húgycső egy részét el is kellett távolítani

Sürgős húgycsőműtétre szorult egy 73 éves ausztrál férfi, miután három gombelemet dugott a péniszébe, írja a news18.com portál alapján a portál. A férfi szexuális kielégülést keresve tolta fel az elemeket húgycsövébe, mint mondta ráadásul nem ez volt az első alkalom. Azonban most nem tudta eltávolítani a tárgyakat, aminek következtében a szövetek elkezdtek elhalni.
A kórház orvosai még soha nem láttak hasonlót, önálló esettanulmányban számoltak a történtekről. „Legjobb tudomásunk szerint ez az első olyan eset, amikor gombelem behelyezése miatt húgycsőnekrózis alakult ki” – olvasható az Urology Case Reports márciusi számában.
A sebészek csipesszel tudták kivenni a három elemet, amelyeket ekkorra már fekete, kátrányszerű anyag vonta be. Tíz nappal később a férfi arra panaszkodott, hogy pénisze megdagadt és vizeléskor viszkető érzés lép fel. Az újabb műtét során felvágták a férfi péniszét, amiből nagy mennyiségű folyadék távozott.
A férfinál kiterjedt mértékű szövetelhalás lépett fel. Az üszkösödés miatt a húgycső egy részét el is kellett távolítani.