Krónika

Honnan ered a csók?

Mikor és kik csókolóztak először?

Egy dán tudós házaspár cikkéből pedig megtudhatjuk, hogy jóval régebbre nyúlhat vissza a csókolózás történelme, mint azt a legtöbben gondolták – írja az RTL.

Honnan ered a csók?
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Biosphoto/Andrey Gudkov

Az emberiség történetének első ismert csókjáról egy dán tudós házaspár írt nemrég cikket a Science folyóiratba, az ő történetükről pedig a New York Times közölt riportot.

A tudós házaspár szerint a Közel-Keleten legkésőbb az i. e. 3. évezred vége óta elterjedt szokás volt a csókolózás a szerelmesek között. Nem hirtelen bukkant fel egyetlen helyszínen, hanem számos kultúrában jelen volt.

A legkorábbi feljegyzésre a Barton-hengerbe vésve bukkantak: ez egy i. e. 2400 körüli agyagtábla, amit 1899-ben találtak meg az ősi sumér város, Nippur területén, és az azt 19 évvel később lefordító George Bartonról nevezték el. Az agyagtáblán található sumér teremtéstörténetben egy férfi istenség egy anyaistennővel szeretkezik, majd megcsókolja őt. Gonzalo Rubio, a Penn State University asszírológusa szerint érdekes az események sorrendje: a sumér írásokban először szexuális kapcsolatot létesítenek, és csak utána csókolóznak, egyfajta utójátékként.

Bár a házaspár sokaknak tudott újat mondani, a Mezopotámiával foglalkozó kutatók tudtak ezekről a dolgokról, bár Rasmussen szerint az asszírológusok főleg egymás között szokták megvitatni a dolgaikat, és nem nagyon beszélgetnek a területükről más emberekkel.

A tudós rámutatott, hogy míg a legkorábbi szövegekben a csók az erotikával összefüggésben szerepel, az akkád nyelvű szövegekben elkülöníthető a baráti-rokoni és a romantikus-szexuális jellegű csók. Rasmussen pedig ökológusként arról beszélt, hogy az ajakra adott csókot a legközelebbi élő rokonainknál, csimpánzoknál és bonobóknál is megfigyelték. Ráadásul a bonobók a szexuális izgalom kedvéért csókolóznak, és érintkezéseik az orális szextől az intenzív nyelves csókig terjednek. Ez arról árulkodik, hogy a csók túlnyúlik az emberiség történelmén.

Kapcsolódó írásaink