Krónika

Több körözés volt ellene - évekig bujkált a rendőrség elől a férfi + VIDEÓ

A férfi ellen több elfogató parancsot is kiadtak, nemzetközi is érvényben volt

A férfi ellen több elfogató parancsot is kiadtak, olvasható a police.hu-n.

Több körözés volt ellene - évekig bujkált a rendőrség elől a férfi + VIDEÓ
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Odd Andersen

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztály munkatársai azonosították a rejtekhelyét, majd a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály egységének közreműködésével Székesfehérváron fogták el 2024. január 30-án.

Objektum doboz

A 26 éves férfival szemben nyolc körözés és elfogatóparancs – köztük nemzetközi is – volt érvényben, két évig rejtőzködött a hatóságok elől.

Ismert lakóhelyein hónapokig nem találták, és felmerült a gyanú, hogy külföldön tartózkodik. A rendőrök célkörözési tevékenység során ez év elején a bujkáló nyomára bukkantak, és összehangolt intézkedés keretében ütöttek rajta tartózkodási helyén. Igazoltatása során droggyanús anyag került elő a ruhájából, ezért a nyomozók előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, és kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki. Ezt követően büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol megkezdte jogerős börtönbüntetésének letöltését.

Kapcsolódó írásaink