Krónika
A halálos fenyegetés ellenére Ungvárra érkezett Szijjártó Péter
A külgazdasági és külügyminiszter ukrán hivatali kollégájával, Dmitro Kulebával tárgyal

A találkozó célja, hogy előkészítsék Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozóját, ám a tervek szerint a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvett jogainak ügye és a magyar–ukrán kapcsolatok jövője is szóba fog kerülni – írta meg a Magyar Nemzet.
Komoly biztonsági előkészületek mellett érkezett hétfőn a kárpátaljai Ungvárra Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter korábban ugyanis arról számolt be, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei egy ukrán nyelven íródott e-mailt kaptak, amelyben életveszélyesen megfenyegették a tárcavezetőt. A levelet – a diplomáciai képviseleteken túl – több kárpátaljai intézmény is megkapta, köztük a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ.
Elkezdődött a hivatalos program