Krónika

A rendőrség keresi az újpesti halálos baleset feltételezett okozóját 

Segítsen, ha felismeri a képen lévő férfit, a police.hu-n megjelent cikk szerint a rendőrség őt gyanúsítja az újpesti halálos baleset okozásáért.

A rendőrség keresi az újpesti halálos baleset feltételezett okozóját 
A rendőrség keresi a képen lévő férfit
Fotó: police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály 01000/296/2024. bűnügyi számon közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2024. január 22-én 19 óra 35 perc körül Budapest, IV. kerületében a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében egy Mercedes személygépkocsi vezetője közlekedési balesetet okozott. A balesetben három ember megsérült, közülük egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két sérültet a mentők kórházba vitték.

A feltételezett okozó, Molnár Péter segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőződött volna a sérültek állapotáról. Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, és a felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki Molnár Péter tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.​

Kapcsolódó írásaink