Krónika

Fegyver villant, bilincs csattant

Még tavaly novemberben Turán kért segítséget egy helyi férfi a rendőröktől, olvasható a police.hu-n.

Fegyver villant, bilincs csattant
Képünk illusztráció
Fotó: MH archív/Hegedüs Róbert
Objektum doboz

Késő este hazafelé ballagott, amikor egy kocsi állt meg mellette. A jobb egyes ülésből régi ismerőse köszönt rá, felajánlotta: pattanjon be, hazaviszik.

A szándék – mint utóbb kiderült – nem merő jóindulatból fakadt, menet közben korábbi sérelmeit hozta fel a cimbora, és kérdőre vonta a sértettet. A mobilját is elkérte, hogy elintézzen egy telefont, később azonban azt nem kívánkozott visszaadni, és hogy döntését nyomatékosítsa, egy gáz-és riasztófegyvert is elővett, majd egy kis utcában kérte, hogy szálljon ki ismerőse.

A férfi így tett, az ülésen maradt táskájával és telefonjával együtt elhajtott a járgány.

A gyanú szerint másnap ismét akcióba lendült B. Mátyás, másik ismerősét szólította meg az utcán, és kérte, menjen be hozzá. A forgatókönyv itt is hasonló volt, csak erőszakosabb, miután a sértett belépett többször megütötte, elvette tőle a kabátját, pénzét, telefonját, majd kitessékelte a házból.

A rendőrök előtt a 31 éves férfi nem volt ismeretlen, több vagyon elleni és erőszakos bűncselekmény elkövetése is köthető a nevéhez. Kollégáink minden lehetséges helyen keresték, de hiába, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Pár nappal ezelőtt véget vetettek az ámokfutásnak, elfogták és előállították, a bíróság azóta letartóztatta.

Kapcsolódó írásaink