Krónika
Állítólagos átok miatt küldött vissza követ egy nő Pompejibe, miután mellrákot kapott
Elmondása szerint balszerencsés lett

Bocsánatkérő levél kíséretében visszaküldte egy turista Pompejibe azokat a köveket, amelyet a római kori romvárosból vitt magának szuvenírként.
Gabriel Zuchtriegel régész a közelmúltban posztolt az X-en egy levelet, amelyet a habkövekkel együtt kapott. A névtelen levél küldője azt írta, hogy tudomást szerzett a „pompeji átokról”, ami szerint balszerencséje lesz azoknak, akik bármit is elvisznek az ókori városból, ami a Vezúv kitörésekor pusztult el i.sz. 79-ben.
Nem tudtam az átokról. Nem tudtam, hogy semmit sem szabad elvinnem – kezdődött a levél, majd az írója elmesélte saját balszerencsés történetét. Miután elvitte a kis követ, egy éven belül mellrákos lett. „Fiatal és egészséges nő vagyok, az orvosok azt mondták, hogy pechem volt” – írta.
A régész a bejegyzésében biztosította arról, hogy a köveket visszavitte Pompejibe.
Nem ő az egyetlen, aki az elmúlt években úgy érezte, hogy a „pompeji átok” áldozataivá vált, már mások is visszaadták a városból elvitt tárgyakat, miután azt mondták, hogy azóta balszerencsések.
A Guardian arról számolt be korábban, hogy egy Nicole nevű kanadai nő mozaikcsempéket küldött vissza, amelyeket még 2005-ben nyúlt le. Könyörgött, hogy vigye vissza valaki, mivel „balszerencsét hoznak”. Amióta elvette, kétszer mellrákot diagnosztizáltak nála, és pénzügyi problémákkal is küzd.