Krónika

Korlátoznák a kezdő sofőröket: éjszaka nem, nappal is csak lassabban vezethetnének

Mind a kezdő sofőrök, mind a legnagyobb rutinnal rendelkező vezetők helyzete is alaposan megváltozna az Európai Unió közlekedésbiztonsági tervezete alapján. A tervezett változásokról kérdeztük az utca emberét, illetve egy vezetéstechnikai szakembert, olvasható a ripost.hu-n.

Korlátoznák a kezdő sofőröket: éjszaka nem, nappal is csak lassabban vezethetnének
Képünk Illusztráció
Fotó: MH archív

Az Európai Unió közlekedésbiztonsági tervezetében a friss jogsisok, illetve a fiatalok számára sebességkorlátozást léptetne életbe. Maximalizálódna a sebességhatár a számukra, és csak 90 km/óra sebességgel közlekedhetnének, beleértve az autópályát is. Továbbá bevezetnék a friss jogosítványosoknak az éjszakai vezetés tilalmát. A javaslat szerint számukra megtiltanák a vezetést éjféltől reggel 6 óráig.

A statisztikák szerint a 65 évnél idősebbek ritkábban okoznak közúti balesetet, és a sebességhatárokat is többnyire betartják. Náluk a legtöbb baleset a figyelmetlenségből ered, és ritkán törik össze az autójukat gyorshajtás miatt. Akadnak olyan hibák is, amelyeket mindkét korosztály elkövet. Gyakori a figyelmetlenség megforduláskor, tolatáskor és induláskor is.

„A fiataloknak jobbak a reflexei, de többet bevállalnak, míg az idősebbek megfontoltabbak. Én úgy ítélem meg, a legtöbb baleset nem a korral van összefüggésben, hanem mindenki rohan és siet, és nincs semmi tolerancia. Szerintem ez a tervezet nem megoldás a balesetek számának csökkentésére"

– mondta el Köves Szilárd a Monitoring Vezetéstechnikai Kft. oktatója, aki arról is beszélt, hogy az idősek általában megfontoltabbak, de ennek ellenére gyakrabban vezetnek figyelmetlenül. A legjellemzőbb balesetet az elsőbbségadás elmulasztásával okozzák. Mellettük szóljon, hogy ittas vezetésen is ritkábban kapják őket a statisztikák szerint, amelyekből azt is kimutatták, hogy a lakosság arányát figyelembe véve kisebb valószínűséggel lesznek részei közlekedési baleseteknek, mint a fiatalok. Ezzel szemben a friss jogsisok kisebb rutinnal rendelkeznek és gyakran merészebben vezetnek, kevésbé tudják helyesen felmérni a közlekedési helyzeteket.

A felmérések szerint a fiatal és az idős sofőrök mellett van még egy korosztály, akiknél gyakoribb a balesetokozás, az 53. életévnél idősebbek. A számok azt tükrözik, hogy náluk az okozott károk száma az életkor előrehaladtával folyamatosan emelkedik.

A Ripost megkérdezte az utca emberét is a tervezett változtatásokról:

„Az irány, hogy változtatni kell, az nem rossz. A fiataloknál a felelősségvállalás más, az idősebbeknél pedig a reflexek romlanak. Így azt gondolom, nem ez a megoldás, hanem átfogóbb orvosi vizsgálatra lenne szükség, ahol a reflexeket és a mentálhigiéniás alkalmasságot a sofőröknél időnként jobban felülvizsgálnák"

– fogalmazott Karesz.


„Úgy gondolom, hogy tízévenként mindenkinek szüksége lenne új elméleti és gyakorlati vizsgára. Ezzel lehetne leginkább kiszűrni az alkalmatlanokat a forgalomból. A bizonytalan sofőrök és vezetés közben mobiltelefont nyomkodók a leginkább a veszélyesek. Ez sajnos nem életkorfüggő, és nem lehet orvosi vizsgálattal kiszűrni"

– fejtette ki Sándor.

„Nagyon jónak látom ezeket a kezdeményezéseket. Szerintem a rendszeres és szigorú orvosi vizsgálat nagyban elősegítené, hogy idős korban ne ülhessen volán mögé az, aki veszélyes a forgalom többi részvevőjére. A fiatalok meg természetesen gyakrabban megfontolatlanabbak még, így az általuk előidézett közlekedési balesetek számát is lehetne csökkenteni szankciókkal"

– vélekedett Ádám.

Kapcsolódó írásaink