Krónika

A hamis koncertjegyek ára

Hamis koncertjegyekkel csapott be több embert egy gyöngyösi férfi. A szegedi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, olvasható a police.hu-n megjelent cikkben.

A hamis koncertjegyek ára
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Odd Andersen

Egy férfi 2023-ban több alkalommal hirdetett álnéven koncertjegyeket, különböző internetes felületeken. A szórakozni vágyóktól minden alkalommal előre utalást kért, cserébe ő el is postázta az eredetinek mondott jegyeket. A jóhiszemű sértettek csak a koncertre érkezéskor szembesültek azzal, hogy becsapták őket, a jegyek hamisak. A rendőrök azonosították a csalót, akit elfogtak. A nyomozók kihallgatták a férfi nőismerősét is, akivel a bűncselekményeket közösen követték el, a befolyt összeget a nő kezelte.

A páros ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Kapcsolódó írásaink