Krónika
Emmanuel Macron: Franciaországnak minden adottsága megvan a sikerhez
Az államfő hatékonyságot és cselekvést kért az új kormánytól, és állampolgári megerősödést és rendet ígért Franciaországban

„A Hamasz terrortámadásával a háború visszatért Európába és a Közel-Keletre is. Franciaországban is a demokratikus modell válságát éljük át, ahogyan sok más országban is. (...) Ugyanakkor egy olyan időszakban, amikor hazánkat a világ feszültségei fenyegetik, meg vagyok győződve arról, hogy mindenünk megvan a sikerhez, és meggyőződésem, hogy még nem fejeztük be a fejlődés történetét" – mondta kedd este a köztársasági elnök a hivatalában mintegy négyszáz újságíró előtt, az országos televíziók által élőben közvetített nemzetközi sajtótájékoztatója kezdetén, néhány nappal azután, hogy átalakította kormányát, és a 34 éves Gabriel Attal személyében a második világháború utáni legfiatalabb miniszterelnököt nevezte ki.
Az államfő számos intézkedést jelentett be a kábítószer-elleni fellépéstől az iskolai egyenruha kísérleti bevezetéséig.
Emmanuel Macron kiemelte, hogy erős Franciaországot szeretne, különös tekintettel az állampolgári érzületre és az oktatásra. Bejelentette, hogy az iskolások egységes iskolai egyenruháját – amelynek kérdése Franciaországban visszatérő vita – kísérleti jelleggel bevezetik idén mintegy száz önkéntesen jelentkező iskolában, s amennyiben az eredmények meggyőzőek, 2026-ban az egész országban.
„Franciaország erősebb lesz, ha egységesebbek vagyunk, ha sikerül osztozni az értékeinken, egy közös kultúrán, a tisztelet érzésén" – jelentette ki.
A franciák mindennapi életére kitérve az államfő jelezte: szabályozni kell a képernyők használatát a kisgyermekek körében, mind otthon, mind az osztályteremben.
Emmanuel Macron rendet ígért, a határok jobb ellenőrzésével, a rendőri jelenlét megduplázásával a köztereken, a kábítószer elleni küzdelemmel, a radikális iszlám elleni harccal.
Az elnök elmondta: heti tíz akciót szeretne a kábítószer-kereskedelem ellen országszerte. Gazdasági téren az államfő olyan intézkedéseket kért kormányától, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek a munka révén jobban megéljenek. Jelezte, hogy azt is szeretné, ha számos külföldi orvos helyzetét rendeznék, és legálissá tennék franciaországi tartózkodásukat. Emmanuel Macron intézkedéseket ígért a születési ráta növelésére is, egy hathónapos szülési szabadság bevezetésével, valamint egy nagyszabású program elindítását a meddőség elleni küzdelemben.