Krónika

Gátlástalanul lopott a tini, aki a saját apját és egy mozgássérültet is megkárositott

Letartóztattak egy 17 éves és egy 20 éves salgótarjáni fiatalt, miután több lopást is elkövettek, egyikük egy idős, mozgáskorlátozott férfit is meglopott, olvasható a Blikk.hu-n megjelent cikkben.

Gátlástalanul lopott a tini, aki a saját apját és egy mozgássérültet is megkárositott
Képünk illusztráció
Fotó: police.hu

A rendőrségi jelentés szerint az első lopásra december 2-án került sor, akkor egy salgótarjáni lakos pénztárcáját tulajdonítottak el, majd a benne talált 63 000 forinttal elmenekültek. Tíz nappal később egy ittas állapotban lévő férfi figyelmetlenségét használták ki, és elszaladtak a pénztárcájával és a benne lévő iratokkal együtt.

A kiskorút azzal is vádolják, hogy egy idős házaspárt is meglopott az otthonukban. A hölgy az utcán kérte meg a fiatalt, hogy segítsen a mozgáskorlátozott férjének a lakásukban, azonban a segítségnyújtás mellett a helyzetet kihasználva a fiú ellopott az otthonukból egy telefont.

A nyomozás szerint 17 éves fiú a saját édesapját is meglopta, akitől egy tabletet vett el, amit később eladott.

A körözés alatt álló tettest a Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai, míg társát a nyomozók fogták el a napokban a városban. Kifosztás és lopás miatt kihallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy más bűncselekményeket is elkövettek-e, írja a Police.hu.

Kapcsolódó írásaink