Krónika
Rekordbírságot kapott a tavaly karácsonykor járatainak ezreit törölni kényszerülő amerikai légitársaság
A közlekedési minisztérium hétfőn megjelent közleménye szerint a nagy közlekedési vállalkozásnak összesen 140 millió dollárt (49,3 milliárd forintot) kell fizetnie, ami példa nélküli

Az indoklás szerint a csaknem egy éven keresztül tartó vizsgálat megállapította, hogy a Southwest számos ponton megsértette a fogyasztóvédelmi törvényt azzal, ahogy a rendkívüli helyzetet kezelte. A kifogások közé sorolta a kormányhatóság többi között az utastájékoztatás hiányát, valamint azt, hogy a társaság késlekedett a kártérítéssel.
Pete Buttigieg miniszter azt közölte, hogy a bírsággal precedenst akartak teremteni, valamint üzenetet küldeni a légi közlekedésben működő más cégeknek.
Az Egyesült Államok nagy repülőtársaságai közé tartozó Southwest a tavalyi ünnepi utazási időszakban 10 nap alatt mintegy 17 ezer járatot volt kénytelen törölni, részben a téli időjárás miatt. A fennakadások következtében több mint 2 millió utas nem érte el időben úti célját, sokan a repülőtereken töltötték a karácsonyt is.
A múlt év decemberének második felében az Egyesült Államokon keresztülvonuló, rekordhideggel járó viharok számos légitársaság járatait érintették, ugyanakkor, miközben a légi közlekedési cégek túlnyomó többsége rövid időn belül úrrá lett a közlekedési káoszon, addig a Southwest Airlines több napon keresztül sorozatban törölte járatait.
A vállalat már összesen 600 millió dollár kártérítést és visszatérítést fizetett ki utasainak, és – közlése szerint – a káosz összesen csaknem 1,2 milliárd dollár kiadással járt számára.