Krónika

Totális sokk, titkos maja piramist nyitottak ki, és elzárták azonnal, amit benne találtak

Calakmul volt az egyik legnagyobb maja város

Elképesztő leletek, állítólagos bizonyítékok sorát találták meg, amelyekről azóta is legendák szólnak – írta meg a Promotions.

Totális sokk, titkos maja piramist nyitottak ki, és elzárták azonnal, amit benne találtak
Calakmul
Fotó: NorthFoto

A 20. század egyik legfontosabb helyéről van szó az állítólagos leírások szerint, ez a sztori magában is sokkal érdekesebb, mint az idén talált két, feltételezett idegen test, amelyekről azóta is nagyon sok cikk jelenik meg. 2012-ben egy film is készült, amelyben bemutatták ezeket a dokumentumokat, korábban óriási hírverést kapott ez a leletcsoport, amely azt szerette volna bizonyítani, hogy a maják igenis kapcsolatban álltak idegen civilizációkkal, és erre vannak bizonyítékok, műalkotások. Persze nagyon sok olyan cikk is megjelent ezzel kapcsolatban, amelyek kétségbe vonják a leletek valódiságát.

Calakmul volt az egyik legnagyobb maja város, és az itteni régészeti leleteket mutatták be a filmben, amelynek a létrehozását a mexikói kormány is támogatta. A dokumentumfilm amúgy sorra veszi azokat a tárgyakat, amelyek az idegenekkel való kapcsolatot ábrázolhatják. Calakmult amúgy Cyrus L. Lundell biológus fedezte fel még 1932-ben, majd az ő feltárásai után csak az 1980-as években kezdődött nagyobb léptékű feltárás a területen.

Több mexikói politikus is megszólalt a dokumentumfilm elkészítése előtt, és erről a The Guardian is beszámolt egy hosszabb cikkben. A közlemények amúgy arra térnek ki, hogy ezeket az eddig elzárt tárgyakat most végre megmutatják a nagyvilágnak is, és ezzel új fejezet kezdődhet az emberiség történetében. Érdekesség, hogy a dokumentumfilm a 2012-es maja világvége-próféciák alkalmából is készült, de a mainstream tudósvilág erről már korábban is úgy nyilatkozott, hogy ez inkább egyfajta új ciklus kezdetének ideje, és nincs köze a világvégéhez.

Ennek ellenére az összeesküvés-elméletben hívők ebben az évben nagy hájpot csaptak a maja romok körül, illetve rengeteg tévés produkció is foglalkozott ezzel az eseménnyel. A 2012-es események tehát minden művészeti ágban ihletet adtak a mexikóiaknak, ez volt az egyik legérdekesebb vonulata az akkori eseményeknek, amelyek természetesen újabb vitát indítottak el a szkeptikusok és a hívők között.

Kapcsolódó írásaink