Krónika

Novák Katalin magyar régészeti ásatást tekintett meg Egyiptomban

A magyar egyiptológia immár negyven éve az egyetemes egyiptológia meghatározó része

Magyar régészeti ásatás megtekintésével zárult csütörtökön Novák Katalin köztársasági elnök hivatalos látogatása az Egyiptomi Arab Köztársaságban.

Novák Katalin magyar régészeti ásatást tekintett meg Egyiptomban
Novák Katalin köztársasági elnök
Fotó: Facebook/Novák Katalin

A köztársasági elnök a Luxor mellett található, több mint háromezer éve élt előkelőségek temetkezési helyén tett látogatást.

Bács Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyiptológiai tanszékének egyetemi docense a helyszínen a közmédiának elmondta: jelenleg három koncesszióban dolgoznak magyar régészek a területen.

Az egyik csapat egy 80-szor 40 méteres területet tár fel, amelyen egy időszámításunk szerint VI. századi remeteszerzetesi kolostor is található. A terület több egyedülálló síremléket rejt a thébai temetőben – mondta el Bács Tamás. Hozzátette: a szakemberek sokrétű kutatást folytatnak ott, beleértve a művészettörténeti, nyelvészeti, régészeti és építészeti területet.

A másik kutatócsoport a temető egyik legkorábbi, II. Ramszesz-kori időszakával foglalkozhat, a harmadik pedig egy bonyolult temetkezési rendszert tár fel – mondta el Bács Tamás.

Kiemelte: a magyar egyiptológia immár negyven éve az egyetemes egyiptológia meghatározó része lett. A területen mexikói, német, argentin, amerikai régészek is dolgoznak és a magyar expedíció is komoly szerepet játszik. Az ásatáson mintegy 30 magyar szakember dolgozik.

Az ásatáson oktatók, hallgatók, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum három restaurátor szakembere is részt vesz - tudta meg az MTI a helyszínen Hammerstein Judittól, a múzeum megbízott főigazgatójától.

A köztársasági elnök pénteken az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) szólal fel Dubajban.

Kapcsolódó írásaink