Krónika

Elhunyt Alistair Darling volt brit pénzügyminiszter

Darlingot két nappal 70. születésnapja után a skót főváros, Edinburgh egyik kórházában érte a halál

Elhunyt Alistair Darling egykori brit pénzügyminiszter, aki a skót függetlenségről 2014-ben tartott népszavazáson az elszakadás ellen sikerrel kampányoló tábor vezetője volt. Halálhírét családja jelentette be csütörtökön.

Elhunyt Alistair Darling volt brit pénzügyminiszter
Alistair Darling egykori brit pénzügyminiszter
Fotó: AFP/Adrian Dennis

Darlingot, aki Gordon Brown volt munkáspárti miniszterelnök kormányában töltötte be a pénzügyminiszteri tisztséget, két nappal 70. születésnapja után a skót főváros, Edinburgh egyik kórházában érte a halál.

Az 1953-ban, skót szülők gyermekeként Angliában született Alistair Darling 2007-től 2010-ig, vagyis a 2008-ban elhatalmasodott globális pénzügyi válság idején állt a londoni pénzügyminisztérium élén.

Az ő pénzügyminiszteri időszakában a brit kormány és a Bank of England - mindenekelőtt a Lehman Brothers amerikai nagybank összeomlása utáni piaci pánikhelyzetre reagálva - összehangolt akcióval 500 milliárd fontos (220 ezer milliárd forintos) bankmentő programot indított el, amelynek nyomán évtizedek óta először többségi állami tulajdonba kerültek brit nagybankok.

A Royal Bank of Scotland bankcsoportban a program kiteljesedése után 70 százalék, a Lloyds bankcsoportban 43 százalék volt az állami részesedés, a Northern Rock jelzálog-hitelintézetet teljesen államosították.

Ez volt az egyetemes brit gazdaságtörténet legnagyobb állami bankmentő intervenciója.

Darling a skót függetlenségről 2014 szeptemberében tartott népszavazáson a függetlenségellenes kampányt irányító Better Together (Jobb együtt) szervezet elnöke volt. A csoport kampánya sikerrel zárult: a referendumon a résztvevők 55 százaléka voksolt arra, hogy Skócia az Egyesült Királyság tagja maradjon.

Kapcsolódó írásaink