Krónika
Off-road autózást szerveztek daganatos betegségből gyógyuló gyermekeknek

Mikola József, a Ments Életet Közhasznú Alapítvány elnöke a Hungaroring Vezetéstechnikai Centrumában rendezett eseményen elmondta, a Porsche Hungaria csaknem tíz éve támogatja szervezetüket, illetve az általuk felkarolt családokat.

Csaknem hétszáz gyermek „tartozik” az alapítványhoz – közölte Mikola József. Megjegyezte: minden rendezvénybe próbálnak „egy kis sportot csempészni”, programjaik között gyakran van futball, úszás vagy akár autózás.

Kovács András, a Porsche Hungaria Volkswagen Haszonjárművek márkaigazgatója arról beszélt, nagyon fontos, hogy közösen élményeket szerezhessenek a gyógyuló gyermekeknek, és így „kicsit elfelejtsék a hétköznapi küzdelmeket”. Az off-road autózás különleges élmény – hangsúlyozta. Hozzátette, profi instruktorokkal, biztonságban, épített pályán és erdei terepen tartják a programot.
Az élményautózás mellett közösségi festés és Honeybeast-koncert szórakoztatta a családokat.
A tizenhárom éve létrehozott alapítvány tájékoztatása szerint legfőbb céljuk, hogy súlyos, az életet veszélyeztető megbetegedésből gyógyuló gyermekek felépülését, társadalmi reintegrációját támogassák. Az „álmok valóra váltásával” segítik a mihamarabbi gyógyulást és megerősödést, „Álomiskola” programjuk pedig a mindennapos sikerélményeken keresztül előmozdítja a társadalmi beilleszkedést.
Az alapítók: Gazdag Tibor színművész, Nagy Feró zenész, Lázár Vilmos hétszeres világbajnok fogathajtó és Mohácsi János belgyógyász, sportorvostan szakorvos.