Krónika

Agrárkamara: Sikerrel lábalt ki a koronavírus-járvány okozta nehézségekből a hazai gombaszektor

Más mezőgazdasági ágazatokhoz hasonlóan a gombaszektort is kihívás elé állította a koronavírus-járvány, amelyből azonban sikerrel lábalt ki az ágazat; az egészségesebb étrend előtérbe kerülésével pedig megnőtt a kereslet a gomba iránt a hazai piacon is – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképéből, amit hétfőn juttattak el az MTI-nek.

Agrárkamara: Sikerrel lábalt ki a koronavírus-járvány okozta nehézségekből a hazai gombaszektor
Képünk illusztráció
Fotó: foodcollection via AFP/Foodcollection GesmbH

Azt írták, míg 2020-ban az éves gombafogyasztás Magyarországon fejenként egy kilogramm volt, a járvány alatt és után ez a mennyiség 1,5-1,6 kilogrammra emelkedett. Ez azonban még így is elmarad a 3 kilogrammos európai és a 4 kilogrammos brit átlagtól.

A magyarországi gombatermés átlagosan 22-23 ezer tonna körül alakul évente

A közlemény szerint termelés 90 százaléka csiperke, 7-8 százaléka laskagomba, 2-3 százalékát pedig a különlegesebb fajták adják.

A legnagyobb termesztő terület a közép-magyarországi régióban, ezen belül Budapesten és a főváros környékén összpontosul. Az országban termesztett csiperkegombának 45 százalékát ebben a régióban termesztik. A laskagomba kiemelt termesztő körzetei között pedig Kecskemét és környéke, a Duna-Tisza köze, Budapest és környéke, valamint Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye szerepel.

Az országban megtermelt csiperkegomba mintegy 60 százalékát exportálják. A kivitel csaknem 75 százalékát friss gombaként szállítják a külpiacokra: Ausztria, Szlovénia Szlovákia, Románia irányába, a fennmaradó 25 százalék konzerv formájában jut el Olaszországba és Ausztriába. Laskagomba frissen főként a hazai, valamint a német, román piacra kerül.

A gomba intenzíven termeszthető, egy négyzetméter felületen akár 250-300 kilogramm gombát lehet előállítani. Ekkora mennyiség eléréséhez azonban komoly beruházásokra van szükség, egyebek mellett biztosítani kell a megfelelő klimatikus viszonyokat.

A kamara és a szakmaközi szervezet közleménye szerint a gomba igazi szuperélelmiszer, egyebek mellett, mert fehérjében gazdag, miközben alacsony az energiatartalma, magas a víz- és élelmirost-tartalma, ráadásul kiemelkedően magas D-vitamin tartalommal bír.

A vásárlásnál elsődleges szempont a frissesség, a friss gomba kellemes illatú, roppantható, a kalapszéle ép. A gomba szobahőmérsékleten nagyon gyorsan veszít minőségéből, ezért vásárlás után mihamarabb fel kell dolgozni vagy hűtőbe kell tenni, így 2-3 napig eltartható – olvasható a NAK és a FruitVeB körképében.

Kapcsolódó írásaink