Krónika

Ferenc pápa: A szegénység világunk szégyene

A katolikus egyházfő 2015-ben vezette be a szegények napját, amelyet minden évben a Szent Márton napját követő vasárnap tartanak meg

„A szegénység világunk szégyene” - jelentette ki Ferenc pápa, aki a városok utcáin élő „sebzett és láthatatlanná vált” emberek egyház általi megsegítését sürgette vasárnap, a szegényeknek szentelt napon, amelyen 1200 rászorulóval ebédelt együtt.

Ferenc pápa: A szegénység világunk szégyene
Ferenc pápa
Fotó: AFP/Tiziana Fabi

A római és más olaszországi egyházmegyéből érkezett rászorulók ültek a Szent Péter-bazilika padsoraiban a Ferenc pápa által bemutatta misén.

Beszédében az egyházfő hangoztatta, hogy a szegénység nemcsak az anyagi javak hiányát jelenti, hanem létezik kulturális és lelki szegénység is. Városaink utcáin „sebzett, láthatatlanná vált szegények élnek, akiknek fájdalomkiáltását elfojtja az állandóan elfoglalt és figyelmetlen társadalom általános közönye” – hangoztatta.

Úgy vélte, a szegényeknek nem is szokása hangosan tudatni helyzetüket, inkább szemérmesek és elbújnak.
„Nekünk kell őket megkeresni, bátorsággal. Gondoljunk mindazokra, akik elnyomottak, elcsigázottak, kirekesztettek; a háborúk áldozataira; azokra, akik életüket kockáztatva elhagyják hazájukat; azokra, akiknek nincsen kenyere, munkája és remény nélkül maradtak” – mondta az egyházfő.

Hangsúlyozta, hogy nem egy-két élethelyzetről van szó, a szegények tömeget alkotnak. Az egyházfő receptet is adott: a sokasodó szegényekkel szemben a rájuk fordított figyelmet, szeretetet is növelni kell. A rászorulók között említette meg a hitüket illegalitásban gyakorló keresztényeket is.

Szokás szerint a szegények napján Ferenc pápa együtt ebédelt a Szent Egyed Közösség, a Caritas katolikus szervezet és a pápai alamizsnahivatal támogatta rászorulókkal. Az idei ebédre 1200-an kaptak meghívót, a vatikáni audienciateremben rendezett ebédet az egyik nemzetközi szállodalánc ajánlotta fel. Az asztalokra többek között cannelloni töltött tészta, baromfihúsból készült gombócok kerültek, és tiramisu édességnek.

A Caritas vasárnapi adatai szerint Olaszországban közel hatmillióan élnek szegénységben, közülük 2,1 millióan mélyszegénységben, vagyis önerőből nem képesek alapvető ellátást sem biztosítani maguknak.

Kapcsolódó írásaink