Krónika

Elvesztette a fél koponyáját a tini – máig rejtély, hogy történt

Noha évek teltek el, máig nem derült ki, mi is történt azon a mindent megváltoztató napon, olvasható a borsonline.hu-n.

Elvesztette a fél koponyáját a tini – máig rejtély, hogy történt
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Gil Cohen-Magen

Hívd sorsnak, hívd, aminek akarod. Úgy érzem, minden okkal történik

– e szavakkal összegezte életét az a fiatal férfi, aki pár évvel ezelőtt egy rejtélyes baleset következtében veszítette el a koponyája jókora darabját, és mely baleset miatt éveken keresztül kellett kórházból kórházba járnia rehabilitációkra, vizsgálatokra, műtétekre. A Manhattanben élő Brandon Alexander 2019 október 11-én este ugyanúgy indult el otthonról, mint azt tette előtte már számtalan alkalommal. Gördeszkára pattant, hogy vacsorát hozzon magának és édesanyjának. Megállt egy sarkon. Várta, hogy zöldre váltson a lámpa. Hogy ezután mi történt, senki sem tudja.

Brandon három nappal később tért magához egy kórházban. Addig mesterséges kómában feküdt. Az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre rajta: eltávolították a koponyája egy darabját, hogy enyhítsék a nyomást, amit egy, az agyában kialakult vérzés okozott. Azóta hét műtéten van túl, kétszer kellett az implantátumot – amit a kivett koponyadarab helyére ültettek be – hozzáigazítani a csontozatához. Számtalan hónapot töltött fizikoterápiával. Újra meg kellett tanulnia járni. Mára felépült, annak a mindent megváltoztató estének az emlékei mégsem tértek vissza. Ami azonban ennél is különösebb: semmilyen más csatornán keresztül sem derült ki semmi.

Rejtély, mi történt a fiúval

Brandon sokáig arra szentelte az energiáit a felépülését követően, hogy kiderítse, mi is történt akkor, ám semmi eredményre nem jutott. Nincsenek szemtanúk, akik látták volna, nem szerepel egyetlen mentős jelentésében sem, hogy arról a környékről bárkihez is riasztották volna őket. Nem hívta senki a vészhívót, és a kórház kamerái elől is rejtve maradt, Brandon egyáltalán miként került az intézménybe. Így azt sem tudni, egy jóakaró vitte-e oda vagy épp az, aki elgázolta. Vagy tán el sem gázolták? Brandon semmit sem tud.

Objektum doboz

A most 22 éves fiú egyébként a felépülése alatt ismerkedett meg szerelmével, Juliával. A lány minden pillanatban mellette volt a gyógyulás rögös útján, és mellette van azóta is. Brandon úgy érzi: talán minden okkal történt, hiszen ha rejtélyes körülmények közt nem veszíti el a koponyája egy darabját, a lánnyal sem találkozik.

Kihívás volt mellette lenni a felépülése alatt. Nézni, ahogy jobban lesz, aztán azt, ahogy leromlik az állapota, hogy újabb műtéteken kell átesnie. Úgy éreztem, semmit sem tehetek érte, nem tudom a fájdalmát elmulasztani, az emlékeket eltüntetni

– mesélte Julia a Truly videójában.

Kapcsolódó írásaink