Krónika

Békésen aludtak a lakók, amikor a budapesti pókember bemászott a nyitott ablakon + VIDEÓ

Éjjel, a nyitott ablakon mászott be a kiszemelt lakásokba

Nyitott ablakokon mászott be a tolvaj, míg a lakók mit sem sejtve békésen aludtak. A férfi elfogásakor is abban bízott, hogy észrevétlenül át tud mászni hatodik emeleti lakásból a szomszéd erkélyére, de a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói ráébresztették, hogy jobb, ha két lábbal a földön jár, mert nem lesz esélye a menekülésre – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán.

Békésen aludtak a lakók, amikor a budapesti pókember bemászott a nyitott ablakon + VIDEÓ
A fővárosi rendőrök érkezésekor a férfi megpróbált elmenekülni, átmászott a szomszéd lakás erkélyére, de bilincs került rá
Fotó: Facebook/BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság

A VII. kerületi nyomozók nyár óta keresték a tolvajt, aki az egyik kerületi társasház két lakásába is besurrant pár nap különbséggel.

Mindkét alkalommal ugyanazt a módszert választotta; éjjel, a nyitott ablakon mászott be a kiszemelt lakásokba.

Az első otthonból laptopot, mobiltelefon, hitelkártyát, pénztárcát csomagolt össze magának, majd észrevétlenül távozott, míg a tulajdonos aludt.

Másodjára is könnyű zsákmányt választott, két táskát vett magához éjfél körül, ezt követően azonban menekülőre fogta, mert a lakás bérlői észrevették a besurranót.

Az erzsébetvárosi rendőrök azonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható F. Ernőt, akit korábbi betörések miatt is köröztek.

Kiderítették a férfi tartózkodási helyét, elfogását pedig a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály egységével közösen hajtották végre november 8-án.

A fővárosi rendőrök érkezésekor a férfi megpróbált elmenekülni, átmászott a szomszéd lakás erkélyére, de tervét keresztülhúzták a rendőrök, és bilincs került rá.

F. Ernőt előállították a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra, lopás bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták, és kezdeményezték letartóztatását.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink