Krónika
Drámai hírt közölt a NASA
A NASA igazgatója, Bill Nelson is megszólalt

„A NASA legjobbjainak egyikére emlékezünk ma. Frank Borman űrhajós igazi amerikai hős volt" – méltatta Bill Nelson, a NASA igazgatója.
Borman, az Apollo-8 parancsnoka legénységével 1968-ban elsőként kerülte meg a Holdat, előkészítve az amerikai űrhajósok pár hónappal későbbi első holdra szállását.
Borman Indianában született, és a repülés iránti szenvedélyes rajongása az amerikai légierőhöz, később a NASA-hoz vezette. 1950-től vadászpilótaként repült, majd a West Point Katonai Akadémián a termodinamika professzora lett.
1967-ben tagja volt a vizsgálóbizottságnak, amely az Apollo-űrhajón keletkezett, három űrhajós halálával járó tűz okait vizsgálta. Később kinevezték az Apollo-program irányítójává, és ő vezette azt a csapatot, amely újratervezte az Apollo-űrhajót.
Miután 1970-ben nyugdíjba vonult a légierőtől, tanácsadó lett az Eastern Airlinesnál, majd különböző vezető pozíciókat töltött be. Emellett különleges elnöki nagykövetként kísérte el az amerikai elnököt távol-keleti és európai útjaira.
Borman számos kitüntetésben részesült, 1990-ben beiktatták a repülés nemzetközi hírességeinek csarnokába, 1993-ban pedig az amerikai űrhajós hírességek csarnokába. A kollégák, jóbarátok és tisztelők mellett felesége, két fia és négy unokája gyászolja.