Krónika

Nem fizet a veronai halálbusz vétkes sofőrje a gyászolóknak

Aligha számíthatnak pénzre a vétkes és jogerősen elítélt sofőrtől a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, illetve sérültjei. V. János nevén nincs olyan ingatlan, amelynek elárverezéséből a majd megítélt kártérítést legalább részben ki lehetne fizetni, olvasható a borsonline.hu-n megjelent cikkben.

Nem fizet a veronai halálbusz vétkes sofőrje a gyászolóknak
Sokkolta a hazai közvéleményt a tizennyolc halálos áldozatot követelő 2017-es veronai buszbaleset
Fotó: AFP/Polizia di Stato

2017. január 20-án a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és tanárai éppen az iskola évenként szokásos sítúrájáról tartottak hazafelé, amikor a veronai autópályán a buszuk egy szalagkorlátot áttörve hídpillérnek ütközött, és azonnal kigyulladt. A járművön a két sofőrrel együtt összesen 56-an utaztak. A szerencsétlenség következtében 18-an meghaltak, és többen megsérültek.

A volán mögött az a V. János ült, aki az Olaszországban lefolytatott büntetőper során megpróbálta a tragédia következtében, vagyis az ő hibájából elhunyt váltótársára és barátjára kenni a felelősséget. A kísérlete megbukott, és végül jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték. A férfi jellemét minősíti, hogy a tárgyalások nagy részén nem vett részt, és még csak bocsánatot sem kért a gyászolóktól, akiknek még hátat is fordított a bíróság folyosóján a magyarországi tárgyalás előtt, amelynek az volt a tétje, hogy kiadják-e az olasz államnak. A döntés értelmében a büntetést itthon töltheti le. Az utolsó információink szerint Baracskán tartják fogva, de idővel elképzelhető, hogy a gyakorlatnak megfelelően átszállítják egy, a lakhelyéhez, Békéscsabához közelebbi bv-intézetbe – írja a Ripost.

Az áldozatok hozzátartozói és a baleset sérültjei természetesen kártérítésre tartanak igényt, ám annak mértékéről még nem született döntés. Kérdés, hogy V. miből fizet majd az érintetteknek. Az olasz gyakorlat szerint a gyermeküket gyászolók fejenként egymillió eurós, azaz 380 millió forintos kártérítésre jogosultak. Ez azért is érdekes, mert V. János nevén jelenleg nincs olyan ingatlan vagy egyéb vagyontárgy, amit árverés útján értékesíteni, azaz pénzzé lehetne tenni.

Kapcsolódó írásaink