Krónika
Szerettei végighallgatták, ahogy János feldarabolja a testvérét

A könyörtelen gyilkos most lebukott, de egészen elképesztő, hogy a bűntény ilyen sokáig titok maradhatott. A Blikk megtalálta a férfi édesapjának testvérét és annak feleségét, akik teljesen megdöbbentek a hírek hallatán.
A szülei sokáig keresték szegény Erikát, a végsőkig reménykedtek abban, hogy csak egy kis időre eltűnt és hamarosan előkerül. Nem érhették meg, hogy kiderüljön a szörnyű igazság. Az anyjuk két éve hunyt el, az apjuk, a testvérem pedig már korábban meghalt – csuklott el a megtört rokon hangja. – Néhány éve volt nálunk János a családjával, de nem vettünk észre rajta semmi furcsát. Már kicsi koruktól kezdve ismertük őket, Erika nagyon aranyos, kedves lány volt, nem ezt érdemelte.
A tizenhét esztendős korában kámforrá vált Erikának és a nála hét évvel idősebb bátyjának egy lánytestvére van, de megkeresésünkre nem akart beszélni a történtekről.
A horrorfilmbe illő bűncselekmény részleteiről Petőfi Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság vezérőrnagya adott részletes tájékoztatást. Eszerint P. Erika 2008 októberében tűnt el Szegedről, miután a szüleivel és a testvéreivel egy családi összejövetelen vett részt. Az édesanyja szigorúan fogta, a lány pedig azt mondta, abba a kollégiumba megy, ahol a tanulmányai idején lakott. Ám oda nem érkezett meg.
Múlt héten a rendőrségen újra meghallgatták a ma már 39 éves bátyját és az exfeleségét, Hajnalkát, majd ők – a kihallgatási taktika eredményeként – változtattak korábbi vallomásaikon, és beismerték, hogy a lány velük tartott Budapestre, az albérletükbe. Erika nem mozdult ki a lakásból, mivel tudta, keresik, a bátyja pedig arra próbálta meg rávenni a húgát, hogy prostituáltnak álljon. Ám ő ezt nem akarta.
A családot akkoriban eltartó Hajnalka 2009 áprilisában arra ért haza, hogy Erika holtan fekszik az előszobában – a férje verte agyon, amiért nem akarta vállalni a szexmunkát. A pár nem akarta jelenteni a történteket a hatóságoknak, a férfi arra jutott, hogy eltünteti a holttestet.
A tettes a daraboláshoz az otthon található eszközökön kívül speciális késeket, takarófóliát, illetve hús darálására és mixelésére alkalmas háztartási kisgépet vásárolt. Anatómiai ismeretek nélkül, nagy elszántsággal állt neki a lakás egyik szobájában a holttest feldarabolásának – mondta Petőfi Attila. P. János élettársa ezalatt a másik szobában volt az egyéves gyermekükkel.
Az asszony begyógyszerezte magát, a kisgyerek füleit pedig próbálta befogni, hogy a hanghatásoktól megóvja – tette hozzá a rendőrségi főtanácsos.
A gyanúsított a holttest egyes testrészeit még a lakásban megsemmisítette, majd többhetes tárolás után a még megmaradt daraboktól az ország különböző pontjain szabadult meg.
Azóta titok fedte a borzalmas tettét. Információnk szerint P. Jánosnak három gyereke született, de már elvált a feleségétől, az elmúlt időszakban Budapesten élt és dolgozott buszsofőrként.
Néhány napja, október 25-én említette, hogy a rendőrök újra nyomoznak a húga eltűnése miatt. Mesélte azt is, hogy előző nap a buszvégállomáson felszállt hozzá egy rendőr, aki kérdéseket tett fel neki. Eddig nem tudtam, hogy a két nappal később küldött üzeneteimet miért nem olvassa – mondta el a Blikknek a férfi egyik kollégája, Benjámin. – Munkásszállón élt, a családi életéről annyit tudtam, hogy már nincs jóban a volt feleségével, de a gyerekeit időközönként látta. Nagyon nyugodt embernek ismertem, sosem gondoltam volna, hogy képes ilyen szörnyűségre, gyilkolni.
A napokban letartóztatásba helyezett P. János tagadja a bűncselekmény elkövetését, az ügyben jelenleg tanúként szereplő exe, Hajnalka ugyanakkor részletes vallomást tett. Sikerült telefonon utolérnünk. Egy vidéki településen él a három gyermekükkel és az új férjével. Amikor megtudta, miért keressük, sírva fakadt, de a másfél évtizedig magában őrzött történtekről nem akart beszélni.