Krónika

Megzavarták a betörőt

A tettes éppen a sértett lakásában tartózkodott, amikor megzavarták. Futva menekült el, de a rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették, olvasható a police.hu-n megjelent cikkben.

Megzavarták a betörőt
Képünk illusztráció
Fotó: MH-archív/Hegedüs Róbert

Születésnapját ünnepelte a tettes, aki ittasan érkezett haza november 1-jén hajnalban. Még az utcán eldöntötte, hogy az egyik házba bemegy. Bemászott az ablakon, majd kutatni kezdett. A lakásban készpénzt, telefonokat és informatikai eszközöket gyűjtött össze. Mikor bent járt helyiségből-helyiségbe, a sértett a mozgásra felébredt. A betörőt a ház előtt elfogta, de az kiszabadult és elmenekült. A lopott tárgyak nagy részét otthagyta, de egy női táskát magával vitt, amiben 280 ezer forint volt. A tettes még a betörés előtt, a sértett kocsijából szerszámokat készített össze, amit szintén el akart vinni. A lopott pénz nagy részét még reggel elköltötte.

Az is kiderült, hogy még ezt megelőzően másik házba is bement, ahonnan egy telefont hozott el. A sértett – aki majdnem elfogta – felismerte a 37 éves betörőt. A tatabányai rendőrök bilincse 12 óra 30 pereckor kattant a kezén. Az elkövetőt előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, jelenleg is két büntetőeljárás zajlik ellene. A legutóbbi tette miatt két rendbeli lopás miatt indult most eljárás. A rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Kapcsolódó írásaink