Krónika
Méretes medvemancsot fotóztak le hazánkban, kolosszális medve kószál Nógrádban

A nemzeti parkok többször is leszögezték, hogy tavaly október óta a barnamedvék bizony visszaköltöztek Magyarországra. Egyik példányuk már át is telelt nálunk, a Bükkben élő Mihály mackó pedig azóta nevet is kapott, ahogyan „kollégája”, a szintén nálunk élő Gellért medve is – emlékeztetett a portál.
Az állatokról már videók is készültek, és mára már három megyében és több tucat településen is megjelentek, az észlelések ugyan szakaszosak, de folyamatosak. A szakemberek azt is elmondták, hogy itt az ideje annak, hogy hozzászokjunk, hogy a nagyragadozók visszatértek az országba, a WWF pedig hangsúlyozta: visszatértük jót jelent – vélik.
„A nagyragadozók, így a medve jelenléte alapvetően jót jelent, mindannyiunk közös érdeke, hogy elkerüljük a közvetlen találkozásokat, és néhány apró praktikával minimalizáljuk a konfliktusokat az együttélés érdekében” – közölték.
„A ma reggel készült fénykép alapján a litkei erdőtömbünkben esetleg medve tartózkodhat. Felhívjuk a környékbeli erdőkben látogatást tervezők figyelmét a nagyragadozó esetleges jelenléte okozta veszélyre!” – írta ki az Ipoly Erdő Zrt. Egy férfi hozzáfűzte a poszthoz: ő maga is medvenyomokra bukkant egy nappal korábban, méghozzá Mihálygergén, a víztározónál, ami alig négy kilométerre van Litkétől.
A lap információi szerint azonban a mackó nem mutatja magát, ugyanis az észlelések rendszerint lábnyomokról szólnak. A hatalmas ragadozót leginkább csak vadkamerák felvételeiről látni.