Krónika

Ekkor érkezik az emelt összegű nyugdíj

Itt a pontos dátum, amelyre minden nyugdíjas várt

Már nem kell sokat várni, hamarosan megkapják a nyugdíjasok és más jogosultak is az emelt összegű járandósságot. Ahogy arról korábban az Atv.hu is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén jelentette be, hogy a magyar nyugdíjasok novemberben csaknem félhavi nyugdíjjal kaphatnak több pénzt. Ezt követően pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy október eleji Kormányinfón arról számolt be, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést kiegészítik további 3,5 százalékkal, ugyanis a kormány úgy számolt, hogy idén a nyugdíjas infláció 18,5 százalék lesz – írja az Atv.hu.

Ekkor érkezik az emelt összegű nyugdíj
Képünk illusztráció
Fotó: MH-archív/Hegedűs Márta

Most pedig az is kiderült, hogy a nyugdíjasok mikor kaphatják kézhez a megemelt nyugdíjösszeget. A Pénzcentrum kiemelte, hogy a nyugdíj utalása, illetve kézbesítése most is a meghatározott rend szerint történik: az utalás mindig a hónap 12. munkanapjához legközelebb eső munkanapon történik, ez idén novemberben 10., péntek lesz. Azok, akik postai úton kérték a járandósságot, az úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárban nézhetik meg, hogy pontosan mikor érkezik a pénz.

A nyugdíjak kifizetése nyugellátási utalványon történik készpénzben, a címzett lakóhelyén, összeghatártól függetlenül. A lap kiemelte azt is, hogy általánosságban igaz, hogy a hónap 15. napjáig meg szoktak érkezni a nyugdíjak a postán keresztül is.

Kapcsolódó írásaink