Krónika
Hátborzongató számításból derült ki, mikor pusztulhat ki az emberiség
Azt is levezették, hogyan fog ez megtörténni

A számítások elemzése után kiderült, hogy a világ teljesen máshogy fog kinézni, mint most. A világrészek elmozdulnak majd, és egy új szuperkontinenst fognak alkotni.
Mindez azt eredményezné, hogy erősebb napsütés érne minket, és több szén-dioxid lenne a légkörben, majd szép lassan eltűnnének a táplálék- és vízforrások.
Ha így folytatódik tovább a bolygó rombolása, a széles körben elterjedt, 40–50 Celsius-fokos hőmérséklet és a még nagyobb napi szélsőségek magas páratartalommal párosulva végül megpecsételi majd a sorsunkat. Sok más faj is szenvedni fog velünk együtt, és kipusztulnak – mondta a tanulmány vezetője, Alexander professzor.
Az adatok azt is kimutatták, hogyha ez a szuperkontinens kialakul, a szárazföldnek csak 8–16 százaléka lesz lakható az emlősök számára, és ha az emberek a kihalás elleni harcot választanák, alkalmazkodniuk kellene az új éghajlati szélsőségekhez. A magas hőmérséklet és a nagyobb mennyiségű szén-dioxid mellett a vulkánok gyakrabban törnének ki, és egyre több lenne belőlük – írja a Paraméter.
Mindez az előrejelzések szerint 250 millió év múlva következhet majd be.