Krónika
Jégesővel kísért, heves zivatarok érkezhetnek

Leginkább a délnyugati, valamint az északkeleti országrészben alakulhat ki egy-egy zivatar, amelyet lokálisan intenzív csapadék és szélerősödés kísérhet. Zivatarok miatt tizenkét vármegyére adtak ki figyelmeztetést, az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Napközben délnyugat felől csökken a felhőzet, és gomolyfelhős, napos időre van kilátás. A délelőtt folyamán kisebb körzetekben – főként északon – azonban még előfordulhatnak erősen felhős területek. Reggel, kora délelőtt elszórtan lehet eső, napközben helyenként fordulhatnak elő záporok, a nyugati részeken és északkeleten zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet délután 17 és 24, késő este 11, 17 fok között valószínű, délkeleten várható a melegebb hőmérséklet.