Krónika

Halált hozott a vihar Skóciába

Egy nő életét vesztette, több száz ház lakóit evakuálni kellett, és ezrek maradtak áram nélkül a Skóciára lecsapó Babet vihar miatt, amely áradásokat is okozott.

Halált hozott a vihar Skóciába
Stonehavennél hétméteres hullámok ostromolták a partot
Fotó: AFP/ANDY BUCHANAN

Humza Yousaf skót miniszterelnök részvétét fejezte ki az 57 éves nő halála miatt, akinek holttestét csütörtök délután találták meg a megáradt Lee folyóban, Skócia keleti részén, Glan Esknél.

A parti őrség és a tűzoltóság házról házra járva próbálta meggyőzni a Brechin településen lakókat, hogy hagyják el otthonukat, miután a biztonságuk érdekében mintegy négyszáz ház evakuálását rendelték el.

A skót környezetvédelmi hivatal figyelmeztetést adott ki amiatt, hogy mindeddig példátlan mértékben, a rendes vízállásánál akár öt méterrel magasabbra is nőhet az Esk folyó vízszintje. A hivatal a súlyos áradások miatt Angusra, Brechinre és a szomszédos Finavonra, valamint Tannadice-re adott ki riasztást, továbbá Marykirk és Aberdeenshire lakóit is figyelmeztették.

A csütörtöki rendkívüli felhőszakadás miatt Skóciában több mint 20 ezer háztartás maradt áram nélkül, főként Aberdeenshire-ben és Angusban - közölte a helyi áramszolgáltató hozzátéve, hogy estére csaknem 18 500 háztartásban sikerült helyreállítani a szolgáltatást.

A viharos időjárás miatt Angusban bezárták az iskolákat, Aberdeenshire-ben pedig törölték a temetéseket.

Az Aberdeenshire-ben lévő Stonehavennél hétméteres hullámok ostromolták a partot, és a helyi tanács figyelmeztette a lakosságot: álljon készen arra, hogy esetleg el kell hagynia otthonát.

Csütörtökön vörös fokozatú riasztást adtak ki az illetékes hatóságok az Egyesült Királyság egyes részeire - főleg Kelet-Skóciára - a várható erős széllökések és villámárvizek miatt. A szombatig érvényes figyelmeztetés szerint az egyhavi mennyiségnek megfelelő várható csapadék és a nyomában keletkező árvíz akár napokra is elvághat a külvilágtól egyes településeket.

A meteorológiai szolgálat szerint több napon át akár napi 200-250 milliméter eső is eshet Skócia keleti részén.

Kapcsolódó írásaink

Egynapos országos sztrájk Olaszországban

ĀA vasutasok csütörtök este kilenc órakor kezdődő munkabeszüntetésével elindult a szakszervezetek által meghirdetett huszonnégyórás, országos sztrájk, amely a tömegközlekedés mellett az egészségügyet és az oktatást is érinti