Krónika

Német tanulmány: A fejlesztési segélyek alig tudják mérsékelni az illegális migrációt

Idővel a fejlesztési segélyek is a rendezett migráció növekedéséhez vezetnek

A fejlesztési segélyek nem képesek tartósan mérsékelni az illegális migrációt – derült ki a kieli gazdasági kutatóintézet (IfW Kiel) szerdán közzétett tanulmányából.

Német tanulmány: A fejlesztési segélyek alig tudják mérsékelni az illegális migrációt
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Oliver Bunic

A kutatóintézet arra a megállapításra jutott, hogy „a fejlesztési segélyek mindössze átmenetileg képesek csökkenteni a menedékkérők számát, s a világ legingatagabb országaiban erre a célra teljességgel hatástalanok”.

Moritz Schularick, az IfW elnöke szerint a migránsok növekvő száma miatt szinte naponta vitatnak meg új javaslatokat az illegális bevándorlás megfékezésére. „Hogy ezek mennyire hatásosak, az bizonyítékok hiányában gyakran nem világos” – hangsúlyozta. Mint mondta, kutatóintézete szakemberei most új adatokkal próbálták vizsgálni a fejlesztési segélyek hatását a migrációra, és „ezzel megcáfolták a politikában széles körben elterjedt egyik feltételezést”.

Az utóbbi években Európa és az Egyesült Államok is dollár-, illetve eurómilliárdokat adott ki, hogy fejlesztési segélyek révén fékezze a szegényebb országok felől a migrációt. „Az ötlet egyszerű: a fejlesztési segélyeknek kell az illegális migráció kiváltó okait – a szegénységet, a hiányzó társadalmi esélyeket és a bizonytalanságot – mérsékelniük. A felvetés szerint a jobb helybéli életkörülményekkel a kivándorlás kevésbé lenne vonzó” - mondta.

Schularick szerint a tanulmány eredményei viszont azt mutatják, hogy csakis a fejlesztési segélyek irreálisan magas emelésével lehetne elejét venni az illegális migráció nagy részének. „A fejlesztési segélyek hatása az illegális migrációra ezért nem csodaszer, ahogy azt a politikai döntéshozók állítják vagy remélik, és ezért nem szabad ezt túlbecsülni” – tette hozzá.

Mindemellett a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy idővel a fejlesztési segélyek a rendezett migráció növekedéséhez vezetnek munkavállalási, tanulmányi vagy családi célból.

Tobias Heidland, a tanulmány társszerzője szerint összetett problémáról van szó. „Meg lehet próbálkozni azzal, hogy az illegális migrációt fejlesztési segélyekkel korlátozzuk, de realistának kell lenni a hatékonyságot illetően.

A fejlesztési segélyek nem jelentenek megoldást. Kerítések építése és határok ellenőrzése szintén nem fogja teljes mértékben megállítani az illegális bevándorlást, különös tekintettel a Földközi-tenger mentén kialakult helyzetre” – húzta alá Heidland, aki egyebek között a menekültek fokozott védelmét javasolta a konfliktusövezetek közelében, valamint a legális bevándorlási lehetőségek kiszélesítését.

Kapcsolódó írásaink