Krónika
„Mindig egyre aranyosabb vagy” – 15 éves lányt fogdosott egy idős férfi Zalaegerszegen
A 63 éves férfi megragadta a fiatal lány alkarját, majd fogdosni kezdte

A közlemény szerint az idős, 63 éves férfi az ismerősének az egyik ingatlanján, a hátsó kertben volt, amikor meglátta, hogy a szomszédos ingatlant bérlő család 15 éves lánya zöldséget szed a kertben.
A férfi ismerte a fiatalkorú lányt és a családját is, mert korábban már dolgozott náluk. A két ingatlan a kertek között egy kapun keresztül átjárható, így a férfi átment a lányhoz. Beszélgetni kezdett vele, megölelte, majd azt mondta neki, hogy „minden egyes alkalommal aranyosabb vagy”.
Hirtelen megfogta a mellét, amitől a kislány megrémült, és igyekezett eltávolodni a férfitől. A vádlott azonban a kertkapuban megvárta, és amikor a sértett megpróbált elmenni mellette megragadta az alkarját, magához húzta, és a pólója alá nyúlva ismét megfogta a mellét. A lánynak végül sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából, majd zaklatott állapotban befutott a lakásba, és értesítette a hozzátartozóit.
– írja a lap a bíróság közleménye alapján.
A férfit szexuális kényszerítéssel vádolják, lemondott a tárgyalásról, 2 év börtönböntetésre ítélték, azonban a végrehajtást 4 év próbaidőre felfüggesztették. A jogerős ítélet szerint emellett minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől eltiltották, ahol 18 év alatti személlyel kapcsolatba léphetne.