Krónika
Csodás égi jelenséget láthat a világ egyik fele szombaton
Tűzgyűrű napfogyatkozást láthatnak a szerencsések

A tűzgyűrű várhatóan szombaton olyan nyugati államokon vonul át, mint Oregon, Texas vagy Colorado – írta meg a Fox News szerdán.
A National Geographic szerkesztője és űrszakértője, Allie Yang a lapnak elmondta, hogy a részleges napfogyatkozást mindenki láthatja majd Amerikában, de a teljes tűzgyűrűs effektust nem.
„Ez a fajta napfogyatkozás akkor következik be, amikor a Hold elhalad a Nap előtt, és mivel a Hold kisebbnek tűnik, így gyűrű alakú fénykört hoz létre azok számára, akik jókor vannak jó helyen” – mondta Yang.
Az űrkutató szerint, bár ezek a típusú napfogyatkozások önmagukban nem ritkák, az viszont nem gyakran fordul elő, hogy az útjuk keresztezi Amerikát. Utoljára 2012-ben fordult elő ilyen, és 2039-ig nem is várható még egy.
A kutató szerint kritikus fontosságú a szemünk védelme. Azt hinné ugyanis az ember, hogy ha a Hold eltakarja a Nap nagy részét, biztonságosabb lehet belenézni a gyűrűbe. Ennek azonban éppen az ellenkezője igaz. Pár másodperc alatt is visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek, már csak azért is, mert a pupilla kitágul a sötétben. A szakértő ezért azt ajánlja, hogy akik figyelemmel szeretnék kísérni a jelenséget, szerezzenek be egy ISO tanúsítvánnyal ellátott, napfogyatkozáskor használatos napszemüveget.
A napfogyatkozás idején könnyen előfordulhat, hogy éjszakai állatok jelennek meg, érezhető lehet, hogy lejjebb megy a hőmérséklet, majd mikor a Hold elkezd távolodni a Naptól, melegebb lesz. Sőt, még a rádiófrekvenciák változásai is hallhatóvá válhatnak.