Krónika
Négy éven át zaklatott repülőjével egy nőt, olykor paradicsommal dobálta az égből

Egy FBI-ügynök osztotta meg, hogy Arnold körülbelül négy éve követte a New York-i schuylerville-i nőt, annak ellenére, hogy akkor már érvényben volt egy zaklatásról szóló végzés, mely megtiltotta számára a repülést. A New York-i hatóságok szerint Arnold rendszeresen alacsonyan repült Schuylerville falu fölött, és egy ponton megfigyelték, amint paradicsomot dobált a repülőgépről – írták.
A portál szerint a nő elmondta a rendőrségnek, hogy sokáig féltette a biztonságát, és attól tartott, hogy Arnold egyenesen a házába akar repülni a gépével. A nő azt is elárulta, hogy Arnold a tulajdonában lévő kávézó vendége volt.
A jegyzőkönyv szerint Arnold azt mondta a rendőröknek, hogy „nem volt kapcsolata a nővel”, és hogy „ha ártani akart volna neki, azt nagyon könnyen megtehette volna, de nem tette meg”.