Krónika
Életmentő szülők
A súlyos sérülések elkerülésének egyszerű módszereit mutatják be a gyermekmentősök

Gyermeked biztonsága a te felelősséged. Vagyis a leghatékonyabban úgy lehet életet menteni, ha megelőzzük a bajt – ez áll a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat új kampányának középpontjában. Nem kell különleges óvintézkedésekre gondolni: például a gyerekülés és a bukósisak megfelelő használatával rengeteget tehetünk. Az alapítvány új, a Magyar Fejlesztési Bank támogatásával létrehozott videósorozata azt mutatja be, hogyan kerülhetők el egyszerűen azok a súlyos sérülések, amelyek életveszélyhez, vagy tartós egészségkárosodáshoz vezethetnek.
A baleseti sérülés a vezető halálok az egyévesnél idősebb gyerekeknél a fejlett világban. Ráadásul minden balesetben elhunyt kisgyermekre négy olyan túlélő jut, aki maradandó károsodásoktól szenved élete végig – mondja Dr. Goschler Ádám, gyermekmentőorvos, csecsemő- és gyermek intenzív terápiás szakorvos, a „Gyermekmentő kézikönyv szülőknek” című, hiánypótló könyv társszerzője. Szerinte a súlyos, vagy halálos kimenetel szinte a legtöbb esetben megelőzhető volna néhány egyszerű szabály betartásával.
A bukósisak és a gyerekülés.
Az alapítvány új, „Életmentő Szülők: Mit tegyünk, hogy elkerüljük a gyermekbaleseteket?” című videósorozatában azt mutatja be, milyen egyszerű óvintézkedésekkel kerülhetők el azok a súlyos sérülések, amelyek életveszélyhez, vagy tartós egészségkárosodáshoz vezethetnek. Az alig négy és fél perces videók olyan élethelyzeteket mutatnak be, amelyekben a gyerekek életveszélyes sérüléseinek elkerülése érdekében a szülőknek néhány alapvető és egyszerű szabályt kell betartani. Ilyen a biciklizéskor a bukósisak, illetve autóban a gyerekülés használata, de szó van arról is, miért és – főleg hogyan – kell elkerülni a kisbabák rázását.
A videókból nem csak megtanulhatjuk, miért fontos a bukósisak vagy a gyerekülés, de azt is megtudhatjuk, hogyan kell megfelelő biztonsági felszerelést választani, mire kell figyelni a vásárláskor, és miként kell ezeket az eszközöket használni. Vagy éppen azt, hogyan kerülheti el a kimerültséget a fiatal szülő, és előzhet meg ezzel is szörnyű tragédiákat.
Negyed évszázados tapasztalat.
A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány mentőegységei a szervezet 1999-es alapítása óta csaknem 60 ezer bajba jutott, beteg vagy balesetet szenvedett gyermek helyszíni ellátását végezték el. Az Országos Mentőszolgálat kötelékében a gyermekmentő kocsik az ország három régiójában, Budapesten, Miskolcon és Debrecenben sietnek a gyermekek segítségére. A szervezet a csaknem negyed évszázados munkatapasztalatait a speciális szaktudás oktatójaként is megosztja. Orvosi szakkönyv kiadása, magas színvonalú szakmai kongresszusok megrendezése mellett a szakdolgozóknak és szülőknek is tartanak továbbképzéseket, de készítettek a YouTube-on bárki számára elérhető oktató videókat és hiánypótló, a szülőknek, pedagógusoknak szóló részletes kézikönyvet is a gyermekmentésről.
A Te felelősséged!
„Gyermeked biztonsága a te felelősséged!” – üzeni a videósorozat ugyanazt a filozófiát követve, mint amit oktató, tájékoztató tevékenységében eddig megvalósított a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat. Tapasztalatból tudják, milyen sok múlik a beteg vagy bajba jutott gyermekek mellett lévők - szülők, rokonok, pedagógusok, felügyelő személyek – felkészültségén, az időben megkezdett újraélesztésen, vagy a beteg elsődleges állapotfelmérésén, a szakszerű segítségkérésen, és az egyszerű, de sokszor életmentő beavatkozások elvégzésén. A felkészültség mellett azonban ugyanúgy fontos a szülők, gyerekfelügyelők felelősségvállalása is: a balesetek elkerülése, körültekintő, szabálykövető magatartással, és a súlyos, életveszélyes helyzetek kialakulásának megelőzése a megfelelő óvintézkedések betartásával.
Példamutató elkötelezettség.
A videósorozat elkészítését – ugyanúgy, ahogyan a szervezet képzési programját, vagy a korábbi oktató videók, illetve a kézikönyv megjelentetését – a Magyar Fejlesztési Bank támogatta. Milassin Levente, az MFB Marketing és Kommunikációs igazgatója szerint a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány a mindennapi működésével, a gyermekek mentése iránti elkötelezettségével is példát mutat. A hosszú távú és eredményes kapcsolat fenntartása, és az alapítvány társadalmilag rendkívül hasznos kezdeményezéseinek felkarolása ezért nem is lehet kérdés a bank számára. Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhattunk a videók elkészítéséhez. Ismét olyan tartalom jött létre a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány és az MFB együttműködése révén, amely valódi segítséget jelent minden szülőnek, és megóvja a gyermekek életét – tette hozzá Milassin Levente.