Krónika

128 év után azonosítottak és eltemettek egy véletlenül mumifikált zsebtolvajt

A Stoneman Willie néven ismert mumifikálódott férfi 128 évig volt kiállítva egy temetkezési vállalatnál a pennsylvaniai Readingben, ám miután hivatalos dokumentumok által sikerült kideríteni, ki is ő valójában, végre eltemethették – számolt be a Liner.

128 év után azonosítottak és eltemettek egy véletlenül mumifikált zsebtolvajt
Koporsó (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Miguel Riopa

Mint kiderült, az ír származású férfi valódi neve James Murphy, akiről korábban mindössze annyit tudtak, hogy alkoholista volt, s 1895. november 19-én halt meg veseelégtelenségben a helyi börtönben – áll a New York Post és a Reuters beszámolójában.

A férfi a Stoneman Willie nevet adta meg, amikor zsebtolvajlásért letartóztatták, ezáltal a helyi hatóságok a rokonait sem tudták felkutatni. Halála után pedig egy új balzsamozási technikával kísérletező temetkezési vállalkozó mumifikálta, véletlenül. A temetkezési vállalat végül engedélyt kért az államtól, hogy a holttestet megtarthassák, s így figyelemmel kísérhessék a kísérleti balzsamozási folyamatot. Sok évvel később, október 7-én végül sor került a temetésére – írták.

Kapcsolódó írásaink