Krónika
Olcsó szérumot leltek a malária ellen

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta a második malária elleni oltást – írta meg szerdán a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature. Mint a cikkben olvasható, a cél, hogy megvédjék a gyermekeket e halálos betegségtől, amely 2021-ben 619 000 ember vesztét okozta.
A kutatók azt állítják, hogy az R21 néven ismert vakcinát könnyebb – és ami legalább ennyire fontos – olcsóbb elkészíteni, mint az elsőként jóváhagyott változatot, az úgynevezett RTS,S-t.
A Nature felhívja a figyelmet, hogy az R21 elérte a WHO által kitűzött hetvenöt százalékos hatékonysági rátát. A kísérlet 4800 gyermek bevonásával zajlott Burkina Fasóban, Kenyában, Maliban és Tanzániában. A fiatalok egyenként három adagot kaptak a szezonális maláriacsúcs előtt, s az egy évre bevitt emlékeztető dózis fenntartotta a védelmet.
Az RTS,S-t – amelyet Mosquirix néven árulnak – a londoni székhelyű GSK gyártja. E szert 2019 óta több mint 1,7 millió gyermek kapta meg Ghánában, Kenyában és Malawiban. A korlátozott kínálat miatt azonban nem lehet kielégíteni felvetődő igényeket, így a malária évente több mint 260 000 afrikai 5 év alatti gyermek halálát okozza.
A legújabb vakcinát az Oxfordi Egyetemen fejlesztettek ki, és a Pune városában lévő Serum Institute of India fogja készíteni. Az üzem évente több mint száz millió adag előállítására képes.