Krónika
Megtalálták a világ legfurcsább állatát, de tragédia lett a vége

Az állat megjelenése és viselkedése kezdettől fogva zavarba ejtette a tudósokat; nem olyan volt, mint bármely másik kutyafajta, amelyet korábban láttak. Bár úgy ugatott, mint egy kutya, és szemei, valamint sötét bundája is úgy néztek ki, mint egy kutyáé, hegyes fülei és hosszú orra teljesen elütött attól, amit a közönséges ebeknél megszokhattunk. Ráadásul kutyaeledelt sem volt hajlandó enni, patkányokat fogyasztott – írja a Science Alert tudományos portál cikke alapján a Vg.
„Nem volt olyan szelíd, mint egy kutya, de hiányzott belőle a vadon élő kutyáknál megszokott agresszivitás, ha kézbe vették, akkor barátságossá vált” – mondta a The Telegraphnak egy természetvédő, aki segített az állat gondozásában.
A különös teremtményt eredetileg 2021-ben találták meg, miután súlyosan megsérült egy közúti baleset során a Rio Grande do Sul állambeli Vacariában. Sérüléseit a vadon élő állatok védelmével és rehabilitációjával foglalkozó Grande do Sul-i Szövetségi Egyetemen látták el – írták.
Mivel a megmentett állat egyetlen másik fajra sem emlékeztetett, rögtön felmerült a lehetőség, hogy esetleg kereszteződésről van szó. A genetikai vizsgálatok kiderítették, hogy a fura szerzet egy pamparóka és egy házikutya hibridje. A tudósok szerint rendkívül ritka, hogy két eltérő nemzetségbe tartozó állatfaj életképes utódot hozzon létre – véli a lap.
A portál szerint a megmentett állatról kiderült, hogy összesen 76 kromoszómával rendelkezik, és ezek a kromoszómák külsőleg hasonlítottak a pamparókáéhoz és a házikutyáéhoz. Mivel a pamparókáknak 37 pár kromoszómájuk van, amelyek átrendeződhetnek a kutya genomjával, így 38 pár marad. Bár ez még nem azonos a kutyák 39 kromoszómapárjával, a genetikai hasonlóságok így is lehetővé tehetik a DNS olyan ritka kombinációit, amelyek valóban működnek.
Sajnos a történet szomorú véget ért; bár a róka-kutya hibrid sérüléseiből felgyógyult, ismeretlen okok miatt végül mégis elpusztult. A halál okait a szakértők vizsgálják.
A kutyáról készült fotót itt találják.