Krónika
Kevesebben haltak meg az idén közlekedési balesetben, mint tavaly

Azt írták: több mint tíz százalékkal csökkent a halálos balesetek és csaknem húsz százalékkal az ezekben meghalt emberek száma az elmúlt év azonos időszakához képest. Felhívták a figyelmet arra, hogy a legtöbb tragédia megelőzhető lett volna a szabályok betartásával.
Hozzátették: a folyamatos hatósági ellenőrzések mellett a balesetek számának visszaszorítását szolgálják azok a tematikus akciók is, amelyek a leggyakoribb szabálytalanságokra összpontosítanak.
A közúti balesetek fő okai között továbbra is 27 százalékkal vezet a gyorshajtás, ezt követi 26 százalékkal az elsőbbségadási szabályok be nem tartása, illetve 15 százalékkal a kanyarodási szabályok megszegése – ismertették.
Idén szeptember végéig 10 674 sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, amelyek közül 299 volt halálos, ezekben 324 ember veszítette életét – olvasható a police.hu-n.