Krónika
Drogszigort vezetnének be Romániában

Jelentősen szigorítanák a román büntető törvénykönyvet a bukaresti törvényhozásban ülő liberális képviselők. Mint a Székelyhon tudósításából kiderül, Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciói iktatták a parlamentben az úgynevezett 2 Mai-jogszabály tervezetét. A tárcavezető szerint a dokumentum előírja, hogy a magas kockázatú kábítószerekkel való kereskedés bűncselekménye kizárólag letöltendő szabadságvesztéssel „díjazható”, azaz nem függeszthető fel próbaidőre.
A tervezet ezzel a lendülettel amúgy a jelenlegi 2–7-ről 3–10 évre növelné a pszichoaktív hatású szerekkel kapcsolatos egyes bűncselekményekre előírt büntetési tételeket.
A tárcavezető közleményében utalt rá, idén szeptember végéig 22 135 drogkereskedelemmel kapcsolatos büntetőeljárás volt folyamatban, míg az előző év azonos időszakában 18 233. Gorghiu szerint az erőteljesebb fellépést az is indokolja, hogy 2022 végén az EU Drogellenes Ügynökségének nyilvántartásában 930 új pszichoaktív anyag szerepelt.